Cimkék: Mönáchot  podcast

Amikor a hálaáldozat csapdává válik: mit tegyünk, ha már nem tudjuk, melyik állat az „igazi”?

Egy todá (תודה), vagyis hálaáldozat elsőre egyszerűnek tűnik: van egy állat, van hozzá negyven kenyér, az ember bemutatja, és hálát ad. A mai lap mégis azt mutatta meg, hogy a háláldozat világa tele van váratlan csapdákkal. Mi történik, ha az állatnak lesz egy tmura (תמורה), vagyis tiltott csereállata? Mi van, ha a kettő összekeveredik, és az egyik elpusztul? Lehet-e egy harmadik állattal, plusz kenyerekkel, vagy ügyes feltételekkel kimenekülni a helyzetből? Köves Slomó rabbi végigvezette, hogy a Talmud újra és újra megpróbálja „kijátszani” a problémát, de minden megoldás valami újabb halachikus falba ütközik: vagy chulin ba’azara (חולין בעזרה), vagy a shelamim (שלמים) fogyasztási idejének rövidítése, vagy éppen egy újabb tiltott tmura (תמורה) miatt.

A todá (תודה), a kölyke és a csereállata

A Misna alapelve az volt, hogy a vlad todá (ולד תודה), vagyis a hálaáldozat kölyke, illetve a tmurat todá (תמורת תודה), a hálaáldozat csereállata ugyan áldozatként bemutatható, de nem hoznak hozzá kenyeret. Ugyanez igaz arra az esetre is, amikor az eredeti todá (תודה) elveszett, és kijelöltek helyette egy másik állatot, majd az eredeti mégis előkerült. Köves Slomó rabbi kiemelte: az egyik állat a „fő” hálaáldozat, és csak ahhoz jár a negyven kenyér; a többi már csak mellékág, pótlék vagy csere.

A Tóra megfogalmazásából a baraita (ברייתא) azt vezette le, hogy az ember kiválaszthatja, a két állat közül melyiket hozza meg kenyérrel, a másikat pedig kenyér nélkül kell bemutatnia. Vagyis a kenyér nem „jár automatikusan” minden olyan állathoz, amely valamilyen módon kapcsolatba került az eredeti todá (תודה)-val.

Miért nincs megoldás, ha összekeveredtek?

A központi probléma az volt, amelyet Köves Slomó rabbi Rebbi Chija nevében idézett: ha az eredeti todá (תודה) és a tmura (תמורה) összekeveredik, majd az egyik elpusztul, és nem tudjuk, a megmaradt állat melyik, akkor nincs jó megoldás. Ha kenyeret hozunk vele, lehet, hogy ez már csak tmura (תמורה), amihez nem kell kenyér. Ha nem hozunk kenyeret, lehet, hogy épp ez az eredeti todá (תודה), amihez viszont kellene.

A Talmud először megpróbálta leszűkíteni az esetet. Ha ez todát chová (תודת חובה), vagyis személyes kötelezettségként vállalt hálaáldozat lenne – amikor az ember azt mondja harei alai (הרי עלי), „magamra veszem” –, akkor elvileg lehetne egy harmadik állatot hozni, és feltételesen rendezni a helyzetet. Ezt azonban a sugja végül elvetette, és arra jutott, hogy itt nem ilyen esetről van szó, hanem harei zo (הרי זו) típusú kijelölésről: „ez az állat legyen todá (תודה)”. Ilyenkor a kötelezettség nem az emberen, hanem az eredeti állaton van, ezért nincs szabad mozgástér.

Tizenhét próbálkozás – és mindegyik megbukik

A Talmud ezután elképesztő makacssággal próbálkozott. Köves Slomó rabbi végigvitte ezeket a javaslatokat, és megmutatta, hogy mindegyik valami miatt tarthatatlan.

Volt olyan javaslat, hogy hozzanak kenyeret, és mondják: ha a megmaradt állat az igazi todá (תודה), akkor a kenyér legyen hozzá szent, ha nem, akkor maradjon profán. Ez azért bukott meg, mert chulin ba’azara (חולין בעזרה), profán étel bevitele a szentélyudvarba tilos.

Volt olyan próbálkozás, hogy hozzanak egy új állatot és kenyeret, és a harmadik állatot vagy todá (תודה)-nak, vagy shelamim (שלמים)-nak tekintsék. Ezt azért vetették el, mert ezzel megrövidítenék a shelamim (שלמים) megengedett fogyasztási idejét: a todá (תודה) csak egy nap és egy éjszaka alatt fogyasztható, a shelamim (שלמים) viszont tovább. Ha kétséges a státusz, az ember kénytelen lenne szigorítani, és ez tilos.

Lévi azt javasolta, hogy a harmadik állat legyen mosar todá (מותר תודה), vagyis a hálaáldozat „maradéka”. Erre Köves Slomó rabbi hangsúlyozta a Talmud élét: ilyen státuszra nem lehet eleve állatot kijelölni. A mosar (מותר) nem előre gyártott kategória, hanem utólag kialakuló helyzet.

Másik próbálkozás az volt, hogy a harmadik állat legyen újabb tmura (תמורה). Ezt a Talmud még keményebben utasította el: ki akarna szándékosan egy újabb tiltott tmura (תמורה)-helyzetet létrehozni, és ezzel korbácsütést kockáztatni?

Felmerült az is, hogy a kenyeret vigyék csak a szentélyen kívülre, hiszen korábban tanultuk, hogy a todá (תודה) kenyere akkor is megszentelődhet, ha Jeruzsálem falain belül van, nem feltétlenül a szentélyudvarban. Ez sem működött, mert a négy kenyér, amely a kohénnak jár, tenufa (תנופה), lengetés alá esik, azt pedig a Talmud szerint nem lehet rendesen megoldani anélkül, hogy újra bele ne ütközzünk a profán kenyér problémájába.

Volt olyan javaslat is, hogy hozzon nyolcvan kenyeret, és feltételesen negyven-negyven legyen szent. Ez azért bukott meg, mert a második negyvenből a kohénnak járó négy kenyér státusza kétségessé válna: se a tulaj, se a kohén nem tudná nyugodtan elfogyasztani.

Még egy vemhes állat behozásával is próbálkoztak: legyen új todá (תודה), szülessen kölyök, és a kölyköt vegyük figyelembe. Köves Slomó rabbi rámutatott, hogy ez is a korábbi bizonytalanságokat termeli újra, ráadásul nem biztos, hogy mindenki egyetért abban, hogy a szentélynek szánt állat szaporulatából ilyen módon lehet engesztelést szerezni.

A legutolsó, rafinált próbálkozás az volt, hogy valaki mondja ki: harei alai (הרי עלי), vagyis vegyen magára új kötelezettséget, és így hozzon plusz állatot biztosítékként. Ezt is elutasították, mert a Talmud nem akarja úgy „megoldani” a bajt, hogy közben egy újabb neder (נדר), fogadalom kimondására bátorítja az embert. Köves Slomó rabbi hangsúlyozta: a Tóra alapállása nem az, hogy termeljünk új fogadalmakat.

A végkövetkeztetés

A lap nagy tanulsága az, hogy nem minden halachikus csomó oldható ki okos feltételekkel. A todá (תודה) és a hozzá tartozó kenyér kapcsolata annyira pontosan van meghatározva, hogy ha az eredeti állat és a tmura (תמורה) úgy keveredik össze, hogy már nem tudjuk, melyik maradt meg, akkor nincs olyan formula, amely minden oldalról tiszta megoldást adna. A Talmud tizenhét különféle irányból támadta a problémát, és mindegyik esetben kiderült, hogy valami sérülne: vagy a kenyér státusza, vagy a szentély tisztasága, vagy az áldozat fogyasztási ideje, vagy egy másik tilalom. Ezért marad Rebbi Chija kemény mondata: van helyzet, amelyre nincs feloldás.

Az előadásban elhangzott példák röviden

• az eredeti todá (תודה) és a tmura (תמורה) összekeveredése, majd az egyik elpusztul
• a harei alai (הרי עלי) és a harei zo (הרי זו) közti különbség
• új állat és kenyér behozása feltételes megoldásként
• a shelamim (שלמים) fogyasztási idejének lerövidítéséből fakadó probléma
• a mosar todá (מותר תודה), vagyis a hálaáldozat maradékának kérdése
• újabb tmura (תמורה) létrehozásának tiltása
• profán kenyér bevitele a szentélyudvarba: chulin ba’azara (חולין בעזרה)
• nyolcvan kenyérrel való próbálkozás és a kohénnak járó négy kenyér problémája
• vemhes állat bevonása a megoldásba
• új fogadalom, neder (נדר) segítségével való „mentés” elutasítása

—————————————————-

Mönáchot (Lisztáldozatok) – מְנָחוֹת
A különféle ételáldozatok törvényei. Ebben a traktátusban kerülnek megtárgyalásra a cicit, a szemlélőrojtokra, és a töfilin, az imaszíjakra vonatkozó törvények. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 110 lap.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud