- This event has passed.
Mönáchot 42 – Napi Talmud 2240: Van-e mértéke a cicisznek?
Egy rojt, ami tanít: a cicisz mérete, készítése és a micva valódi értelme
A cicisz micvája első pillantásra technikai részletek sorozatának tűnik: hány szál legyen, milyen messze legyen a saroktól, mennyire lógjon le. Köves Slomó rabbi a Mönáchot 42. lapján azonban megmutatja, hogy ezek a részletek egy mélyebb kérdéshez vezetnek: a cicisz micvája a ruhához tartozik, vagy az emberhez, aki viseli? A vita ezen a ponton már nem csupán mértékekről szól, hanem arról, hogyan értelmezzük magát a micvát.
Van-e mértéke a cicisznek?
A Talmud egy brájtát (ברייתא) idéz, amely szerint a tzitzit (ציצית) „nem rendelkezik mértékkel”. Ez azonban látszólag ellentmond annak, amit korábban tanultunk: hogy a rojtoknak bizonyos hosszal kell lelógniuk, és meghatározott távolságra kell kerülniük a ruha sarkától. A Gemárá feloldja az ellentmondást. A mondás nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs mérték, hanem azt, hogy nincs felső határ. A cicisznek tehát van minimális hossza – annyira mindenképpen lelógjon, hogy valóban rojt legyen –, de ha valaki hosszabbra készíti, az teljesen elfogadható.
Ugyanezt a logikát látjuk a lulav (לולב) esetében is: a Talmud egyértelműen meghatározza a minimális méretet, de nem szab felső korlátot. A „nincs mértéke” kifejezés tehát valójában azt jelenti: nincs maximum.
Milyen messze legyen a saroktól?
A cicisz elhelyezésével kapcsolatban két határt is meghatároz a Talmud. Egyrészt nem lehet túl közel a sarokhoz: legalább egy hüvelykujj-percnyi távolságra kell lennie. Másrészt nem kerülhet túl messzire sem: legfeljebb három-négy ujjnyira lehet a saroktól. A két szabály együtt határozza meg a megfelelő helyet.
A Gemárá egy történetet is elmesél ennek kapcsán. Ravina ruhájának sarkán a lyuk kiszakadt, és emiatt a cicisz túl közel került a sarokhoz. Amikor ezt szóvá tették, Ravina azt válaszolta, hogy a szabály a készítés pillanatára vonatkozik. Ha a cicisz eredetileg megfelelő helyre került, de később a ruha megsérül, attól még nem válik automatikusan érvénytelenné.
A szálak befűzése
A Tóra két külön kifejezést használ a ciciszre: gdil (גדיל) és ptil (פתיל). Az egyik fonott szálra utal, a másik lelógó rojtokra. Ebből a bölcsek azt tanulták, hogy a cicisznek két részből kell állnia: egy fonott részből és egy lelógó rojtból.
A hagyományos gyakorlat szerint négy szálat fűznek át a ruha sarkán, így a lyuk után nyolc szál lóg lefelé. A Talmud azonban említ olyan bölcseket is, akik más technikával próbálták elérni ugyanezt az eredményt: volt, aki hurkot készített, hogy már a lyuknál nyolc szál jelenjen meg, más pedig eleve nyolc szálat fűzött át. A végső halachikus gyakorlat azonban a négy szálas megoldást követi.
Kell-e áldást mondani a készítésre?
A lap egyik központi kérdése az, hogy kell-e bráchát (ברכה) mondani, amikor a ciciszt elkészítik. Ez a vita egy általánosabb elvhez kapcsolódik: mikor mondunk áldást egy micva előkészítésére, és mikor csak a végrehajtására.
A Talmud több példát hoz. A brit mila (ברית מילה) esetében maga a cselekvés – a körülmetélés – a micva, ezért ott természetes, hogy áldást mondanak. A szukká (סוכה) viszont más logika szerint működik: a micva nem az építés, hanem az, hogy az ember lakik benne. Ezért az áldás nem az építéskor hangzik el, hanem amikor az ember a szukkában ül. Hasonló a helyzet a tefillin (תפילין) esetében is: a micva a felhelyezés, nem pedig az elkészítés.
Innen jutunk el a döntő kérdéshez: mi a cicisz micvájának lényege? Ha a micva az, hogy a ruhán legyenek rojtok, akkor az elkészítés maga is a micva része. Ha viszont a micva az, hogy az ember viselje és lássa őket, akkor a készítés csak előkészület.
A szálak készítése – „lishmá”
A Gemárá egy másik fontos kérdést is felvet: vajon a cicisz szálait kifejezetten a micva céljára kell-e készíteni. A Talmud szerint a gyapjú szálainak sodrása ideális esetben már olyan szándékkal történik, hogy abból cicisz készül majd. Ha a szálakat más célból készítették, és csak később használják fel ciciszhez, az problémát jelenthet.
Ez a vita párhuzamba állítható a tefillin bőrének kikészítésével, ahol szintén felmerül a kérdés: szükséges-e, hogy már a feldolgozás során a micva szándékával dolgozzanak.
A tchelet festése
A lap végén a Talmud a tchelet (תכלת), a kék bíbor szín előállításáról beszél. A festék a chilazon (חלזון) nevű tengeri csigából származott. A festési folyamat során a csiga kivonatát növényi anyagokkal keverték, majd főzték, és egy kis gyapjúdarabon tesztelték az eredményt. A próbára használt darabot azonban nem lehetett később ciciszhez felhasználni, hanem el kellett égetni.
Köves Slomó rabbi hangsúlyozza, hogy mindez nem pusztán technikai részlet. A cicisz célja az, amit a Tóra maga mond: amikor az ember ránéz a rojtokra, emlékezzen a micvákra. A fizikai részletek tehát egy spirituális funkciót szolgálnak. A rojt nem csupán a ruha dísze, hanem állandó emlékeztető arra, hogy az ember a mindennapokban is kapcsolatban áll a Tóra parancsolataival.
—————————————————-
Mönáchot (Lisztáldozatok) – מְנָחוֹת
A különféle ételáldozatok törvényei. Ebben a traktátusban kerülnek megtárgyalásra a cicit, a szemlélőrojtokra, és a töfilin, az imaszíjakra vonatkozó törvények. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 110 lap.
—————————————————-
A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.
Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30-8:30 között.
Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)
Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud
