Cimkék: Mönáchot  podcast

Amikor a közösségi só mégis közös – és amikor a keverék mindent eldönt

Köves Slomó rabbi a Menáchot 22. lapján a tegnapi kérdés logikus folytatását veszi elő:
ha a sót a közösségi félsékel-adományokból vásárolják, milyen jogon használhatják azt a kohaniták, különösen akkor, ha van olyan vélemény, amely szerint ők maguk nem is kötelesek félsékel-adományt adni. A lap második felében innen természetesen továbbvezet az út a keverékek (taáróvet) egyik alapelvi vitájához: mi számít „azonos típusnak”, és mikor semmisít ki (vagy nem semmisít ki) egyik dolog egy másikat.

A só és a félsékel kapcsolata

Az alaphelyzet világos: a Szentélyben használt sót a félsékel-adományokból vásárolták. A kérdés az volt, hogyan értendő az a mondás, miszerint a kohaniták „az áldozathoz használhatják, de fogyasztáshoz nem”. Köves Slomó rabbi hangsúlyozza: ez nem jelentheti azt, hogy az oltáron történő sózást korlátoznánk, hiszen azt az egyszerű izraeliták is megtehették. A valódi kérdés az volt, egyáltalán jogosultak-e a kohaniták a közösségi só használatára, ha nem adtak bele a közös kasszába.

Ben Buchri álláspontja

Ez a gondolat Ben Buchri véleményére épül, aki Rabban Johanan ben Zakkai előtt azt tanította:
a kohaniták nem kötelesek félsékel-adományt adni, de ha mégis adnak, nem követnek el bűnt.

Ez elsőre furcsának tűnik. Ha valaki olyasmit ad a Szentélynek, amire nem kötelezett, az akár profán adomány bekeverése is lehetne. A magyarázat azonban az, hogy ez önkéntes közösségi adományként kezelendő, nem idegen elemként.

A kohaniták érvelése a következő volt (Köves Slomó rabbi szavaival):
mivel a saját lisztáldozatukból nem ehetnek, ugyanakkor az ómer-áldozatból és a színkenyerekből igen – amelyek viszont félsékelből származnak –, ezért ha ők is adnának félsékelt, akkor a saját áldozatukból ennének, ami tilos lenne. Ezért mondták: inkább ne adjunk félsékelt.

Innen jött volna az a logikus következtetés, hogy akkor a sót se használhassák. A Talmud azonban elutasítja ezt: a közösségi vagyon használata nem ettől függ.

A fa mint párhuzam

A Talmud egy másik példát hoz: a tűzifa. Senki nem gondolja, hogy az áldozatot hozó személynek kellene otthonról hoznia a fát. A Tóra nyelvezete („a tűzre, amely az oltáron van”) azt tanítja, hogy ahogy az oltár közösségi tulajdon, úgy a rajta lévő fa is.

Köves Slomó rabbi hozzáteszi:
a fa és az oltár között van még egy párhuzam – mindkettőnek „újnak” kell lennie. Nem használt tárgyat, nem korábban funkcióban lévő anyagot viszünk az oltárra. Dávid király története Aravna szérűjével sem cáfolja ezt, mert ott az eszközök még nem voltak ténylegesen használatban.

Átmenet a keverékek témájához

A lap végén új misnához érkezünk: mi történik, ha különböző státuszú lisztáldozatok részei keverednek össze. Itt jelenik meg újra Rabbi Jehuda neve, de most már egy szélesebb elvi vita részeként.

Vérkeverékek – régi vita újra előkerül

Köves Slomó rabbi felidézi a korábban tanult vitát:

• ha áldozati vér vízbe, borba vagy nem áldozati vérbe keveredik,
• a Bölcsek szerint a döntő kérdés: megmaradt-e a vér jellege,
• Rabbi Jehuda szerint viszont „min be-mino lo batel”: azonos típus nem semmisíti meg önmagát.

A forrás mindkét oldalon ugyanaz: a jom kipuri szertartás, ahol az üsző és a kecske vére össze van keverve, és így kerül az oltárra. A vita lényege:

• a Bölcsek ebből azt tanulják, hogy ami oltárra kerül, az nem semmisíti meg egymást;
• Rabbi Jehuda viszont azt, hogy ami azonos típus (vér), az soha nem válik semmissé, függetlenül attól, hogy oltárra kerül-e.

Visszatérés a lisztáldozathoz

Ez visszavezet a misnához:
ha egy olajos kámicá (maréknyi liszt olajjal) belekeveredik egy száraz kohanita lisztáldozatba, az érvénytelen. Miért? Hiszen „liszt liszttel” keveredik.

Köves Slomó rabbi hangsúlyozza a döntő különbséget Rabbi Jehuda rendszerében:
ha egy dolog A + B összetevőből áll, a másik pedig csak A-ból, akkor már nem azonos típusokról beszélünk. Az olaj jelenléte önálló tényező, ezért a keverék nem marad halachikusan homogén.

Konklúzió

A Menáchot 22. lap tanítása így két irányból mélyíti el a képet:
egyrészt megmutatja, hogy a közösségi javak használata nem pusztán pénzügyi hozzájárulás kérdése, másrészt előkészíti a következő napok egyik legösszetettebb témáját: mikor számít két dolog valóban azonos típusúnak, és mikor billen át a keverék érvénytelenségbe.

Az előadásban elhangzott példák rövid felsorolása

• a közösségi só és a félsékel kapcsolata,
• Ben Buchri álláspontja a kohaniták adományáról,
• az ómer- és színkenyér-áldozat érve,
• a fa mint közösségi vagyon és „új” anyag,
• Dávid király és Aravna szérűje,
• a jom kipuri két vér keverése,
• a „min be-mino lo batel” elve,
• olajos és száraz lisztáldozat keveredése.

—————————————————-

Mönáchot (Lisztáldozatok) – מְנָחוֹת
A különféle ételáldozatok törvényei. Ebben a traktátusban kerülnek megtárgyalásra a cicit, a szemlélőrojtokra, és a töfilin, az imaszíjakra vonatkozó törvények. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 110 lap.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud