Cimkék: Chulin  podcast

Placenta a fazékban, csont a levegőn: meddig menthető meg az állat?

Köves Slomó rabbi mai előadása a Chulin traktátus negyedik fejezetének lezárása előtt két egészen eltérő, mégis hasonló logikájú témát köt össze. Először a nyílt csonttörés kerül elő: mennyi húsnak vagy bőrnek kell fednie a törött csontot ahhoz, hogy az állat ne legyen tereifah (טרפה)? Elég, ha a bőr takar, vagy hús kell? És mi van, ha a hús vékony, lyukas, elhalt, vagy csak szigetszerűen ül a csonton? Ezután a Talmud a shilya (שליא), vagyis a méhlepény kérdésére tér át: ha az anyaállat levágása után placentát találunk benne, ehető-e, tisztátalan-e, és jelent-e szülést? A végén pedig még az is kiderül, mikor számít egy furcsa szokás pogány babonának, és mikor csak jelzésnek, hogy imádkozni kell egy beteg fa gyógyulásáért.

Nyílt csonttörés: mennyi fedés kell?

A tanulás az előző lap végének folytatásával kezdődik. A Misna szerint ha az állat végtagja eltört, de nem szakadt le teljesen, akkor az állat kóser maradhat, ha a törött csont nagyobbik részét hús veszi körül. Ha nincs meg ez a húsfedés, az állat tereifah (טרפה).

A brájta pontosít: nyílt törésről van szó, vagyis a csont kilóg. Ha a bőr és a hús befedi a kilógó csont nagyobbik részét, az állat kóser. Ha nem, akkor tréfli. A kérdés rögtön az: mit jelent a „nagyobbik rész”?

Amikor Rabbi Avdimi Izraelből Babilóniába érkezett, Rabbi Yochanan nevében azt tanította: nem elég, hogy a hús és bőr hosszában ráfekszik a csont tetejére, hanem a csont kerületének nagyobbik részét is fednie kell. Más hagyomány szerint az átmérő vagy a felső rész lefedése a döntő. Rav Papa békítő megoldása: mindkettő kell — a kerület nagyobbik része és a csont szélességének nagyobbik része is legyen fedve.

A bőr húsnak számít?

Ulla Rabbi Yochanan nevében azt mondta: a bőr olyan, mint a hús. Vagyis ha a törött csontot nagyobb részben bőr fedi, az is elegendő lehet. Erre rögtön megkérdezik: miért nem csak annyit mondasz, hogy a bőr hozzáadódik a húshoz? A különbség gyakorlati: ha szinte nincs hús, csak bőr, akkor az első megfogalmazás szerint ez is elég; a második szerint nem.

Ulla válasza az volt, hogy ő a Misnát nem úgy olvassa, hogy „bőr és hús”, hanem úgy, hogy „bőr vagy hús”. Egy másik hagyomány szerint viszont éppen fordítva hangzott el a párbeszéd: Ulla csak azt mondta, hogy a bőr hozzáadódik a húshoz, és nem azt, hogy önmagában is húsnak számít.

A Talmud egy konkrét esetet is hoz: egy kis madár nyílt törését vitték Rabbi Yitzchak elé, ahol a csontot fele részben hús, fele részben bőr fedte. Rabbi Yitzchak kósernek nyilvánította. Erre azt válaszolják: kismadárnál a bőr vékonyabb, jobban rátapad a csontra, ezért jobban védi. Nem biztos, hogy ugyanez nagy állatnál is igaz.

Lágy inak: húsnak számítanak-e?

Ezután felmerül a rakkhin she-sofan le-hakshot (רכין שסופן להקשות), vagyis a lágy inak kérdése, amelyek később megkeményednek. Ha a törött csontot nem hús és nem bőr, hanem ilyen lágy ín fedi, az húsnak számít-e?

Elsőre úgy tűnik, igen. Hiszen a peszachi áldozatnál, korban Pesach (קרבן פסח), az állat ehető részei közé számítanak azok a lágy részek is, amelyek később keményebbé válnának. Köves Slomó rabbi elmagyarázta: a peszachi áldozatra előre fel kellett iratkozni, vagyis tudni kellett, ki melyik áldozatból fog enni. Ezért fontos, mi számít ehető húsnak.

Reish Lakish azonban azt mondja: a lágy ín nem hús. Rabbi Yochanan eredetileg vitatkozott vele, de ebben az esetben végül visszalépett, és elfogadta Reish Lakish véleményét. Mivel Reish Lakish általában Rabbi Yochanan tanítványa volt, és vitáikban többnyire Rabbi Yochanan véleményét követjük, ez különösen figyelemre méltó. Itt mégis Reish Lakish álláspontja marad: a lágy ín nem számít húsnak a nyílt törés befedésénél.

Mi van, ha a csontdarab leesett?

A Talmud ezután egy gyakorlati esetet hoz: mi van akkor, ha a törött csontból egy darab le is esik? Vajon ugyanaz a szabály érvényes, mintha csak nyílt törés volna?

Rav Ilish három ünnepen át várta, hogy valamelyik nagy bölcs érkezzen, aki eligazítja ebben. Amikor eljutott Rava bar Rav Chananhoz, azt a választ kapta: a brájta nyílt törésről beszél, és nem tesz különbséget aközött, hogy a csontdarab leesett-e vagy nem. Ha a hús és bőr megfelelően fedi a törött területet, az állat kóser lehet.

Nyolc nyitott kérdés a hús állapotáról

A Talmud ezután sorra teszi fel a határeseteket:

• mi van, ha a hús és bőr nem egy helyen, hanem szétszórva fedi a csontot;
• mi van, ha a fedő hús nagyon vékony;
• mi van, ha a hús már elkezdett elhalni;
• mi van, ha lyukas;
• mi van, ha lefejtődött a csontról;
• mi van, ha megrepedt;
• mi van, ha a hús és a csont között üres rés van;
• mi van, ha a hús nem tapad rendesen a csonthoz.

Elsőre azt lehetne mondani: ha a bőr is elég lehet, akkor ezek biztosan nem rosszabbak. A Talmud azonban nem fogadja el automatikusan ezt a logikát. Lehet, hogy csak az a bőr számít, amely közvetlenül a csontra tapad. Ha viszont a húsnak kellene tapadnia, de elvált, elhalt vagy lyukas, az rosszabb lehet, mint a közvetlenül védő bőr. A kérdések többsége nyitva marad.

Szigetszerű hús a csonton

Egy különleges esetben a törött csonton van egy hússziget, amely mintha egy érme volna: középen fedi a csontot, de nincs összeköttetésben a környező hússal és bőrrel. Vajon ez számít-e fedésnek?

Köves Slomó rabbi magyarázata szerint a kérdés az, hogy ez a hús életképes-e. Ha nincs vérellátása, el fog halni, és nem segíti a gyógyulást. Rabbi Yehudah Rav nevében azt mondta: megkérdezte a bölcseket és az orvosokat, és azt a választ kapta, hogy ezt a hússzigetet meg kell kaparni. Ha vérezni kezd, beindulhat a gyógyulási folyamat.

Fontos azonban, hogy csak csonttal szabad megkaparni, nem fémmel. Köves Slomó rabbi ezt valószínűleg a fertőzésveszélyhez kapcsolta. Rav Papa szerint mindez csak akkor működik, ha a hússziget ténylegesen rá van tapadva a csontra.

Új Misna: placenta az anyaállatban

A következő Misna egészen más témára tér: ha valaki levág egy anyaállatot, és nem magzatot, hanem shilya (שליא), vagyis méhlepényt talál benne, akkor „aki nem finnyás”, megeheti. A Misna itt fordított, ironikus nyelvet használ: „szép lelkű” emberként azt nevezi meg, aki valójában igénytelenül nem riad vissza ettől.

A méhlepény két szempontból különleges. Egyrészt nem számít ételnek, ezért normál esetben nem veszi fel az tum’at okhlin (טומאת אוכלין), az ételtisztátalanság státuszát. Másrészt nem számít neveilah (נבלה), állattetemnek sem, mert az anyaállat levágása mentesítette ettől.

Ha azonban valaki kifejezetten arra gondol, hogy meg fogja enni, akkor ezzel étellé minősíti. Ebben az esetben a placenta már felveheti az ételtisztátalanságot, ha előzőleg megfelelően előkészítették, és tisztátalan dolog ér hozzá.

Ha a placenta részben kijött

Ha a méhlepény kisebbik része már kijött az anyaállatból a levágás előtt, akkor tilos megenni azt is, ami belül maradt. Miért? Mert a placenta a szülés jele. Nincs placenta magzat nélkül; a magzat esetleg szétroncsolódott, nem felismerhető, de valamilyen formában ott kellett lennie.

A félelem különösen az, hogy a magzat feje már kijött. Ha a fej kijött, az halachikusan születésnek számít. Akkor a magzat már nem az anyaállat belső része, és az anya levágása nem engedi meg.

Ezért ha a placenta részben kijött, a maradék is tilos. A Talmud egy tórai kifejezésre is támaszkodik: ba-behemah (בבהמה), „az állatban”, amelyet úgy olvas: ami az állatban van, azt eheted. De ami már elkezdett kijönni, az nem tartozik egyértelműen ebbe az engedménybe. Köves Slomó rabbi hangsúlyozta: a fő logika nem a vers, hanem az a tény, hogy a placenta szülés jele; a vers inkább támaszték.

Elsőszülött placenta: kutyának vagy temetésre?

Ha elsőszülött állatról van szó, és csak placentát vetél, kérdés: kell-e a placentát szentként kezelni? Ha fiú elsőszülött volt benne, akkor bechor (בכור) státuszú volna, és nem lehetne hasznot húzni belőle. Ha nőstény volt, akkor nem kapna ilyen szentséget.

A Talmud logikája szerint az esély kevesebb mint fele arra, hogy valóban szent elsőszülött hím volt benne. Miért? Mert a többség ugyan valódi állatot vetél, de ennek csak körülbelül fele hím. Ráadásul van kisebbségi esély arra, hogy a placenta valamilyen torz, nem azonosítható dolgot kísért. Ezért a hím elsőszülött esélye nem éri el a többséget. Így a placentát oda lehet adni a kutyának.

Áldozati állatnál viszont más a helyzet. Ha az anyaállat már felajánlott, szentélyi állat volt, akkor mindegy, hogy hím vagy nőstény magzat volt benne: a magzat is szentséget hordoz. Ezért az ilyen placenta nem adható kutyának, hanem el kell temetni.

Miért tilos fára akasztani vagy útkereszteződésbe temetni?

A Misna hozzáteszi: tilos a placentát fára akasztani vagy útkereszteződésbe temetni. Ezek darkei ha-Emori (דרכי האמורי), vagyis emorita, pogány babonás szokások.

A Talmud ennek kapcsán általános elvet mond: ha egy szokásnak van valamilyen valós gyógyító hatása, akkor nem számít tiltott pogány szokásnak. Ha nincs gyógyító hatása, és csak babonás rítus, akkor tilos.

Ezután felmerül a beteg fa példája: ha egy fa idő előtt ledobja gyümölcseit, lehet-e pirosra festeni, vagy köveket rakni rá? A köveknek van valamiféle gyakorlati magyarázata: mintha a fa túl erős lenne, és meg kellene terhelni. A pirosra festés viszont inkább jelzés. Az emberek látják, hogy a fa beteg, és imádkoznak érte.

Beteg fa, leprás ember és közösségi ima

A Talmud a pirosra festett fát a metzora (מצורע), a leprás vagy bőrbajban szenvedő ember kiáltásához hasonlítja: tamei, tamei (טמא טמא) — „tisztátalan, tisztátalan”. Ennek nemcsak az a célja, hogy másokat figyelmeztessen, hanem az is, hogy az emberek imádkozzanak érte.

Köves Slomó rabbi ezt általános tanulsággá emelte: akinek gondja van, mondja el, hogy mások imádkozhassanak érte. A mai világban persze gyakran cinikusan működik ez, mert az emberek néha inkább örülnek más bajának, de a talmudi elv az, hogy a baj nyilvánossá tétele közösségi imára hív.

Ravina a datolyafát hozza példának: ha a datolyafa idő előtt hullatja a gyümölcsét, egy datolyafürtöt akasztanak rá. Nem kuruzslásként, hanem jelként: ez a fa beteg, imádkozni kell érte.

A fejezet lezárása

Ezzel Köves Slomó rabbi jelezte: lezárult a Chulin traktátus negyedik fejezete. A következő fejezet az oto ve-et beno (אותו ואת בנו), azaz az anyaállat és kicsinye egy napon való levágásának tilalmával fog kezdődni.

A mai lap különlegessége, hogy az anatómiai, étkezési, tisztasági és vallási-babonás kategóriákat egyetlen ívbe rendezi. Előbb azt vizsgálja, hogyan gyógyulhat egy törött csont, majd azt, hogy ehető-e a placenta, végül azt, hogy egy fa gyógyítására szolgáló jel pogány rítus-e vagy közösségi imára hívás. A közös kérdés mindvégig ugyanaz: mikor tekintünk valamire életképesnek, ételnek, tisztának vagy vallásosan elfogadhatónak?

Elhangzott példák röviden

• Nyílt csonttörés állatnál.
• Kilógó törött csont hús- és bőrfedése.
• A csont kerületének nagyobbik része.
• A csont szélességének vagy tetejének nagyobbik része.
• Rav Papa: mindkét többség szükséges.
• Bőr mint hús.
• Bőr hozzáadódása a húshoz.
• Kis madár nyílt törése.
• Fele hús, fele bőr fedés Rabbi Yitzchak esetében.
• Kismadár vékony bőre, amely jobban tapad a csontra.
• Lágy inak, amelyek később megkeményednek.
• Peszachi áldozat ehető részei.
• Feliratkozás a korban Pesach (קרבן פסח) fogyasztására.
• Reish Lakish szerint a lágy ín nem hús.
• Rabbi Yochanan visszalépése Reish Lakish javára.
• Csontdarab leesése nyílt törésnél.
• Rav Ilish három ünnepen át vár nagy rabbit.
• Rava bar Rav Chanan mint „éles kés”.
• Szétszórt hús- és bőrfedés.
• Vékony hús.
• Elhaló hús.
• Lyukas hús.
• Lefejtődött hús.
• Megrepedt hús.
• Üres rés a hús és csont között.
• Hússziget a csonton, amely nincs összekötve a környező hússal.
• Bölcsek és orvosok tanácsa: meg kell kaparni.
• Csonttal kaparni, nem fémmel.
• Rav Papa feltétele: tapadjon a csontra.
• Anyaállatban talált shilya (שליא), méhlepény.
• „Szép lelkű” ember, aki megeszi a placentát.
• Placenta nem számít ételnek alapállapotban.
• Placenta nem számít neveilah (נבלה)-nak.
• Placenta étellé minősítése gondolattal.
• Részben kijött placenta.
• Félelem, hogy a magzat feje már kijött.
• Ba-behemah (בבהמה): ami az állatban van.
• Elsőszülött állat placentája.
• Hím elsőszülött, bechor (בכור) lehetősége.
• Placenta kutyának adása, ha nincs többségi szentségi valószínűség.
• Áldozati állat placentájának eltemetése.
• Placenta fára akasztása vagy útkereszteződésbe temetése.
• Darkei ha-Emori (דרכי האמורי), pogány szokások.
• Gyógyító hatású szokás és babona különbsége.
• Gyümölcsét idő előtt ledobó fa.
• Fa pirosra festése.
• Fa kövekkel megterhelése.
• Beteg fa mint közösségi imára hívó jel.
• Metzora (מצורע) kiáltása: tamei, tamei (טמא טמא).
• Datolyafára akasztott datolyafürt.
• A negyedik fejezet lezárása.
• Következő téma: oto ve-et beno (אותו ואת בנו), anyaállat és kicsinye egy napon való levágásának tilalma.

—————————————————-

Chulin (Közönségesek) – חֻלִּין
E traktátus neve eredetileg „A nem áldozati célra szánt állatok levágása” volt, és ebben a rendben az egyetlen traktátus, amely nem az áldozatra vagy annak bemutatására vonatkozó törvényeket tárgyal: a közönséges, fogyasztásra szánt állatok levágása; melyek azok a betegségek vagy sérülések, melyek a kóser állatot alkalmatlanná teszik a fogyasztásra; a tej és a hús egyidejű fogyasztásának tilalma; a papokat megillető rész; és a madárfészek védelméről szóló törvény. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 141 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud