Cimkék: Mönáchot  podcast

Csak szenvedésből születik igazi érték? – Az olajfa, a kovász és Izrael kemény leckéi

Köves Slomó rabbi a Mönáchot 53. lapján két, első látásra távoli témát kapcsol össze: a lisztáldozatok technikai szabályait és Jeremiás próféta megrendítő képeit Izrael sorsáról. A lap elején a kérdés az, hogy mitől lesz egy áldozat valóban maca (מצה), azaz kovásztalan, és hogyan kell megakadályozni, hogy a tészta chametz (חמץ) legyen. A lap végén pedig a hangsúly áttevődik arra, hogy mitől marad fenn Izrael minden zuhanás ellenére. A kettőt összeköti Köves Slomó rabbi fő gondolata: van, amikor a szentség éppen a fegyelemben, máskor pedig a törésen keresztül mutatkozik meg.

Minden lisztáldozat kovásztalan – két kivétellel

A Misna azzal kezdődik, hogy minden lisztáldozatot és kenyéráldozatot maca (מצה) formában kell az oltárra vinni. Két kivétel van: a todah (תודה), vagyis a hálaáldozat kenyere, valamint a shtei halechem (שתי הלחם), a sávuoti két kenyér, amelyek kifejezetten kovászosak.

Innen adódik a kérdés: hogyan készül a kovász ezeknél? Rabbi szerint magából az áldozati lisztből kell egy kisebb részt különvenni, vízzel összekeverni, megvárni, míg megerjed, és ezt visszakeverni a teljes tésztába. Rabbi Jehuda szerint ez nem lenne eléggé hatékony, mert az így készült kovász nem lenne elég erős, ezért otthonról kell már kész kovászt hozni, és azt kell belekeverni. A bölcsek viszont erre azt mondják, hogy így már nem lehetne pontosan tartani az előírt mennyiséget, mert nem tudnánk, mekkora térfogatot képviselt a kovász eredetileg.

Köves Slomó rabbi érzékletesen mutatta meg: az egyik megoldásnál az erjedés ereje kérdéses, a másiknál a halachikus pontosság.

Honnan tudjuk, hogy valóban kovásztalannak kell lennie?

A Talmud nem elégedett meg azzal, hogy a Tóra több helyen maca (מצה) kifejezést használ. A kérdés az, hogy ez csak ajánlás-e, vagy olyan feltétel, amelynek hiánya utólag is érvénytelenné teszi az áldozatot. A Gemárá több lehetséges értelmezést végigvizsgál. Talán a Tóra csak azt tiltja, hogy teljesen kovászos legyen, de még megengedné a köztes állapotot, a se’or (שאור)-t, vagyis a már elindult, de még nem teljesen megkelt tésztát. Talán csak a sütés módjára vonatkozik a tilalom, de magát az áldozatot nem teszi érvénytelenné. Talán a tiltás csak a készítőre vonatkozik, de a végeredmény még használható lenne.

Végül a Talmud abból a megfogalmazásból vezeti le a döntést, hogy a Tóra nemcsak azt mondja: maca, hanem azt is, hogy tehye (תהיה), vagyis legyen. Ebből az következik, hogy ez nem puszta javaslat, hanem kötelező forma: a lisztáldozatnak ténylegesen kovásztalannak kell lennie.

A tésztát őrizni is kell

Köves Slomó rabbi ezután arra tért át, hogy a lisztáldozat nemcsak eredményében kell, hogy maca legyen, hanem folyamatában is őrizni kell a kovászosodástól. A Talmud ezt abból a nyelvi hangsúlyból vezeti le, hogy a Tóra mintha azt mondaná: ne csak maca legyen, hanem őrizd is, hogy az maradjon. Ez a gondolat ismerős a Peszach világából, ahol a tésztával való folyamatos foglalkozás akadályozza meg, hogy chametz (חמץ) legyen. Itt ugyanez a logika jelenik meg a lisztáldozatoknál.

A származás és a Tóra tudása

A lap közepén egy személyesebb hangvételű történet következik Rabbi Pridáról és Rabbi Ezráról. A körülötte állók nagy tisztelettel mutatták be az érkezőt, hosszú nemzetségi láncolatát hangsúlyozva: apja, nagyapja, egészen Ezra írnodóig. Rabbi Prida erre azt mondta, hogy a puszta származás önmagában semmit nem ér. Ha valaki talmid chacham, akkor jöjjön. Ha a nagy származás mellé Tóra-tudás is társul, annál jobb. De ha csak a jichusz van, a Tóra nincs, azzal ő nem tud mit kezdeni.

Köves Slomó rabbi ebből azt emelte ki, hogy a valódi érték a Tóra, nem a családi név.

A szójátékok: ki hozza el a jót, a kedvest, az „ezt”?

Rabbi Ezra ezek után több gyönyörű agadikus magyarázatot mondott, mindegyik egy-egy visszatérő bibliai szó köré építve. Az egyik szerint „jöjjön a jó”, vagyis Mózes, és hozza el a „jót”, a Tórát, a „jótól”, az Örökkévalótól, a „jóknak”, Izraelnek. Egy másik szerint „jöjjön a kedves”, vagyis Salamon, a „kedves fiának”, Ábrahámnak a leszármazottja, és építse fel a „kedvest”, a Szentélyt, a „Kedvesnek”, az Örökkévalónak a „kedves részében”, Binjámin területén, hogy azon keresztül engesztelést nyerjenek a „kedvesek”, Izrael.

Köves Slomó rabbi nem öncélú nyelvi játékként hozta ezeket, hanem úgy, mint amelyek azt mutatják: a Tóra nyelvében minden szó hordoz összefüggéseket, és a szent történet szereplői így kapcsolódnak össze egymással.

Ábrahám és a pusztuló Szentély

A lap legerősebb része Jeremiás könyvének magyarázata. A prófétai mondatból a Talmud egy drámai párbeszédet olvas ki az Örökkévaló és Ábrahám között. Ábrahám a Szentélyben áll, és a fiai sorsa miatt könyörög. Sorra próbál mentségeket találni: talán véletlenül vétkeztek, talán nem mindenki, talán a brit mila (ברית מילה), a körülmetélés szövetsége mégis megvédi őket, talán ha még kaptak volna időt, megtértek volna. De mindenre azt a választ kapja, hogy a bűn tudatos volt, tömeges volt, és még a szövetség jele sem maradt meg rajtuk úgy, hogy az megmenthette volna őket.

A fordulat akkor jön el, amikor megszólal az isteni válasz az olajfáról: Izrael olyan, mint a zöldellő, szép, termékeny olajfa. Köves Slomó rabbi ezt úgy értelmezte, hogy a zsidó nép végül mégis meg fogja hozni a gyümölcsét, csak nem azonnal. Hosszú idő és sok szenvedés kell hozzá.

Miért éppen az olajfa?

A Talmud két magyarázatot ad arra, miért az olajfához hasonlítja a próféta Izraelt. Az egyik szerint azért, mert az olajfa sem nyáron, sem télen nem veszti el teljesen az életét, vagyis állandóságot fejez ki. Ez azt jelenti, hogy Izrael nem pusztul el sem ebben a világban, sem az eljövendő világban.

A másik magyarázat keményebb: az olaj csak akkor jön ki igazán az olívából, ha összetörik. Ugyanígy a zsidó nép igazi értéke, belső tisztasága és ereje gyakran csak szenvedésen keresztül válik láthatóvá. Köves Slomó rabbi itt nem saját gondolatot tett hozzá, hanem kifejezetten úgy fogalmazott, hogy a Talmud ezzel azt mondja: a törés nem mindig pusztulás, hanem néha a belső tartalom felszínre kerülésének eszköze.

Az előadásban elhangzott példák

• a todah (תודה) és a shtei halechem (שתי הלחם) mint kovászos kivételek
• a saját lisztből készített kovász és az otthonról hozott kovász vitája
• a se’or (שאור) mint köztes állapot a maca és a chametz között
• Rabbi Prida és Rabbi Ezra találkozása, a jichusz és a Tóra-tudás kérdése
• a „jó”, „kedves” és „ez” szavakból felépített agadikus magyarázatok
• Ábrahám könyörgése a Szentély pusztulásakor
• Izrael mint olajfa, amely csak összetörve adja ki olaját

—————————————————-

Mönáchot (Lisztáldozatok) – מְנָחוֹת
A különféle ételáldozatok törvényei. Ebben a traktátusban kerülnek megtárgyalásra a cicit, a szemlélőrojtokra, és a töfilin, az imaszíjakra vonatkozó törvények. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 110 lap.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud