Cimkék: Chulin  podcast

A borjú gyomrában talált tej még tej – vagy már az állat része?

A Chulin 117. lapján Köves Slomó rabbi először lezárja a bendőben talált tej különös kérdését: az számít, milyen állatban találtuk, vagy az, hogy honnan származott? A Talmud háromféle megközelítést is bemutat, majd áttér a vér és a tiltott faggyú különbségeire. Innen új fejezet nyílik, ahol már az ételtisztátalanság kerül középpontba: mi számít az étel részének, beleszámít-e a héj, a szár vagy a csont a minimális mennyiségbe, és mikor válik egy levágott, még rángatózó állat étellé, illetve tetemmé?

A bendőben talált tej honnan kapja a státuszát?

Az előző lap kérdése az volt, hogy a levágott borjú bendőjében található tej az állat saját részének számít-e, vagy továbbra is annak az állatnak a teje, amelytől a borjú szopta.

Az egyik magyarázat szerint egy pogánytól vásárolt állat bendőjében talált tej azért problémás, mert elképzelhető, hogy a borjú nem kóser állattól – például szamártól – szopott. Zsidó gazdaságban ettől kevésbé tartottak, mert ott ügyeltek erre.

Shmuel másképp értelmezte a Misnát: a „pogány állata” olyan kóser fajú állatot jelent, amelyet a pogány nem kóser módon vágott le, vagyis neveilah (נבילה) lett. Ebből viszont az következne, hogy a bendőben lévő tej státuszát mégis maga a levágott állat határozza meg.

Mi köze mindennek a nem zsidók sajtjához?

A nehézséget Shmuel másik tanítása okozza.

A nem zsidók sajtjának egyik problémája szerinte az lehet, hogy a sajtot egy neveilah gyomorfalának darabjával indították be. Nem azt mondta problémának, hogy egy neveilah bendőjében talált, már erjedő tejjel készítették.

Ebből úgy tűnik, hogy a gyomorban lévő tej nem válik az állat húsának részévé.

A Talmud ezt Rabbi Yehoshua korábbi és későbbi álláspontjának különbségével magyarázza. Rabbi Yehoshua először azt gondolta, hogy a bendőtartalom az állat része, később azonban visszavonta ezt.

Az olah bendőjében lévő tej

Az egyik bizonyíték az olah (עולה) áldozatból jön.

Az olah egész állatát elégették az oltáron, ennek ellenére a benne talált tejet a kohaniták elfogyaszthatták. Köves Slomó rabbi ezt a lakásban maradt mosógéphez hasonlította: attól, hogy valami benne van valamiben, még nem feltétlenül annak része.

Ugyanez volt korábban a méz példája is: a méhben van, az állat enzimei is hatnak rá, mégsem tekintjük a méh testének.

Háromféle megközelítés a bendő tartalmára

Az előadásban végül három álláspont rajzolódott ki:

• a bendőben lévő tej az állat része;
• a bendőben lévő tej továbbra is tej, ezért annak eredete számít;
• a bendő tartalma már egyik kategóriába sem tartozik igazán, hanem annyira átalakult, hogy elvesztette eredeti státuszát.

Ez utóbbi magyarázat szerint az erjedt bendőtartalom akár sajtkészítéshez is felhasználható lehet, mert már nem tekinthető eredeti tejnek vagy húsnak.

Mikor számít problémának a pogány vágása?

Felmerült olyan álláspont is, hogy különbséget kell tenni egyszerű neveilah és pogány által levágott állat között, mert utóbbinál felmerülhetett a bálványimádási szándék.

Más bölcsek ezt nem fogadták el, és nem tettek különbséget: a bendőben talált erjedt tej mindkét esetben használható lehet, miközben magát a neveilah gyomorfalát természetesen nem használják.

Vér és chelev: két tiltott rész, eltérő szabályokkal

A Talmud ezután a vért és a chelev (חלב), a tiltott faggyút hasonlítja össze.

Mindkettő olyan állati rész, amelyet profán állatból sem szabad megenni, áldozatnál pedig az oltáron kap szerepet.

A chelev szigorúbb bizonyos szempontokból:

• vonatkozhat rá me’ilah (מעילה), szentségsikkasztás;
• érintheti notar (נותר), vagyis az áldozat megengedett idején túl meghagyott rész tilalma;
• kapcsolódhat hozzá pigul (פיגול);
• tisztátalanná is válhat.

A vér viszont szélesebb körű tilalom: nemcsak azokra az állatokra vonatkozik, amelyeknek chelevje tiltott, hanem vadra és madárra is.

Miért nincs me’ilah a vérnél?

A Tóra a vérre azt mondja: „nektek adtam az oltárra”, hogy engesztelést szerezzen.

Ebből több magyarázat születik arra, miért nem tekintjük a vért olyan szentélyi tulajdonnak, amelynek profán használata me’ilah lenne.

Köves Slomó rabbi magyarázatában a vér nem „ajándék” Istennek, mint az oltárra kerülő zsíros részek, hanem az engesztelés eszköze. Szimbolikusan a lelket képviseli.

A Talmud azt is hangsúlyozza, hogy a vér státusza nem változik attól, hogy már fölhintették-e az oltárra vagy sem.

Kivételek, amelyek felhasználás után is szentek maradnak

Normálisan amit a szentélyi céljára már felhasználtak, annak maradékánál nem feltétlenül áll fenn továbbra is a me’ilah.

Két különleges példát hoz a Talmud:

• az oltár hamujából levett terumat ha-deshen (תרומת הדשן);
• az eglah arufah (עגלה ערופה).

Ezeket még a micva teljesítése után sem lehet profán célra használni.

Felmerül a főpap Jom Kippur-i fehér ruhája is, amelyet a szolgálat után félre kellett tenni, bár ennek pontos következményéről vita volt.

Új fejezet: mi számít az étel részének?

A nyolcadik fejezet lezárása után Köves Slomó rabbi szerint a traktátus egyik legnehezebb része kezdődik: az ételtisztátalanság szabályai.

Az első kérdés az, milyen részek számítanak bele egy étel minimális mennyiségébe.

Felmerül:

• a héj, amely védi az ételt – shomer (שומר);
• a szár;
• az állati bőr;
• a hús leve;
• a főzéskor keletkező szósz;
• csontok, inak, szarv és pata.

Ezek nem feltétlenül ehető részek, mégis kapcsolódhatnak az ételhez olyan szorosan, hogy bizonyos tisztasági szabályokban beleszámítanak.

Mikor lesz a levágott állatból étel és mikor tetem?

Az előadás végén különösen érdekes különbség következett.

Egy állat kóser jellegű levágás után még rángatózhat. A zsidó jog szempontjából bizonyos esetben már ételnek számíthat, miközben még nem tekinthető teljesen tetemnek.

Köves Slomó rabbi egy nem kóser állat kóser vágási technikával való levágását hozta példának: az ilyen állatból zsidó természetesen nem ehet, de a vágás után már ételstátuszt kaphat annyira, hogy tisztátalanságot befogadjon.

Tetemstátusza azonban csak a rángatózás megszűnésével állhat be.

Elhangzott példák röviden

• Pogány gazdaságban szamárról szopó borjú.
• Nem zsidók sajtjának erjesztése gyomorfaldarabbal.
• Olah bendőjében talált, kohaniták által elfogyasztható tej.
• Lakás és benne maradó mosógép mint hasonlat.
• Méz a méh testében.
• Tréfli állat tejét szopó kóser borjú és fordított esete.
• Bendőtartalom mint már átalakult, eredeti státuszát elvesztő anyag.
• Chelev és vér eltérő tilalmai.
• Az oltárra hintett vér és a me’ilah kérdése.
• Terumat ha-deshen és eglah arufah.
• Főpap Jom Kippur-i fehér ruhája.
• Banánhéj és szár mint shomer.
• Csont, bőr, ín, szarv és pata az ételhez számítva.
• Még rángatózó, levágott állat: mikor étel, és mikor neveilah.

—————————————————-

Chulin (Közönségesek) – חֻלִּין
E traktátus neve eredetileg „A nem áldozati célra szánt állatok levágása” volt, és ebben a rendben az egyetlen traktátus, amely nem az áldozatra vagy annak bemutatására vonatkozó törvényeket tárgyal: a közönséges, fogyasztásra szánt állatok levágása; melyek azok a betegségek vagy sérülések, melyek a kóser állatot alkalmatlanná teszik a fogyasztásra; a tej és a hús egyidejű fogyasztásának tilalma; a papokat megillető rész; és a madárfészek védelméről szóló törvény. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 141 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud