Cimkék: Chulin  podcast

Amikor a sivatagi szalámi belép Izraelbe: szabad-e megenni a múltból hozott húst?

A Chullin (חולין) 17. lapján Köves Slomó rabbi az élvezeti húsevés és a kóser vágás történeti határait tisztázta. A kérdés nem pusztán az, hogy mikor lehet húst enni, hanem az is, hogy mikortól kötelező a shechita (שחיטה), a szabályos kóser vágás. A sivatagban, a mishkan (משכן) közelségében más volt-e a rend, mint Izrael földjén? Lehetett-e simán leszúrni az állatot, nechirah (נחירה) módján? És ha valaki még a honfoglalás előtt készített „szalámit” ilyen húsból, mi lett a státusza, amikor a zsidók beléptek az országba?

Három mondat a misnában: mit jelent, hogy „minden”, „mindig” és „mindennel”?

Köves Slomó rabbi az előző lapokhoz kapcsolódva emlékeztetett arra, hogy a misna három állítással dolgozik:

• „mindent vágunk”,
• „mindig vágunk”,
• „mindennel vágunk”.

Az első értelmezés szerint a „mindent vágunk” azt jelenti: nemcsak nagyobb állatokat, hanem szárnyasokat is kell vágni. A „mindig vágunk” pedig arra utalna, hogy a szentély pusztulása után is megmarad az élvezeti húsevés lehetősége.

A Talmud azonban ezt problematikusnak látja. Ha a sivatagban azért volt tiltott az élvezeti húsevés, mert a mishkan (משכן) közel volt, akkor a szentély pusztulása után éppenséggel még inkább megengedettnek kellene lennie, nem tiltottabbnak. Ezért a magyarázatot pontosítani kell.

Rabbi Yishmael és Rabbi Akiva vitája

A lap központi vitája Rabbi Yishmael (רבי ישמעאל) és Rabbi Akiva (רבי עקיבא) álláspontja körül forog.

Rabbi Yishmael szerint a sivatagban az élvezeti húsevés korlátozott volt. Az olyan állatokat, amelyek alkalmasak voltak áldozatra — marha, juh, kecske — nem lehetett egyszerűen élvezeti célból levágni. Ha az ember ilyen húst akart enni, áldozati keretben kellett bemutatnia, és így micva-étkezésként ehette. Viszont a nem áldozatra alkalmas, de kóser állatok — például vadak vagy szárnyasok — élvezeti célból is fogyaszthatók voltak.

Rabbi Akiva szerint viszont a sivatagban is megengedett volt az élvezeti húsevés, akár háziállatból is. A különbség nem az evés engedélyében volt, hanem a vágás módjában. Szerinte a sivatagban az élvezeti húsnál megengedett volt a nechirah (נחירה), vagyis a nem szabályos, egyszerű leszúrásos leölés. Izrael földjére belépve ez szűnt meg: onnantól az élvezeti húst is shechita (שחיטה) szerint kellett levágni.

Áldozati hús és élvezeti hús: két külön szabályrendszer

A Talmud Rabbi Akiva ellen kérdez: ha szerinte a sivatagban még nem volt kötelező a shechita az élvezeti húsnál, akkor miért mondja a Tóra többször is az áldozatoknál, hogy „vágja le”?

A válasz: Rabbi Akiva is elismeri, hogy kodashim (קדשים), vagyis szentélybeli áldozatok esetében már a sivatagban is kötelező volt a szabályos vágás. Csak az élvezeti húsra mondja, hogy ott akkor még elég volt a nechirah (נחירה).

Ezért a kép így áll össze:

• áldozati húsnál a sivatagban is kellett shechita (שחיטה);
• élvezeti húsnál Rabbi Akiva szerint elég volt a nechirah (נחירה);
• Izrael földjén már az élvezeti húsnál is kötelező lett a shechita.

Vérbefedés: kell-e kisuy hadam, ha a vágás nem shechita?

A Talmud a vér befedésének micváját is bevonja. A kisuy hadam (כיסוי הדם) szabálya szerint bizonyos állatok és szárnyasok vérét vágás után földdel kell befedni.

Felmerül: ha Rabbi Akiva szerint a nechirah (נחירה) régen megengedett volt, akkor annak vérére is vonatkozott-e a kisuy hadam? A Talmud válasza: lehet, hogy amikor a nechirah még megengedett volt, akkor be kellett fedni a vért; de miután megtiltották, a sikertelen vagy nem szabályos vágás vérére már nem vonatkozik ez a kötelezettség.

Vad és háziállat: mit engedett meg a Tóra Izrael földjén?

A Tóra azt mondja: amikor az Örökkévaló kiszélesíti Izrael határait, akkor az ember ehet húst, ahogy a szarvast és az őzet eszi. Rabbi Yishmael szerint ez azt jelenti: a sivatagban csak az olyan állatokat lehetett élvezeti célból enni, amelyek nem voltak áldozatra alkalmasak. Izraelbe belépve azonban az áldozatra alkalmas háziállatok is fogyaszthatóvá váltak élvezeti húsként.

Rabbi Akiva szerint más a hangsúly. Szerinte korábban is lehetett élvezeti húst enni, de a Tóra most azt tanítja: Izrael földjén is marad az élvezeti húsevés lehetősége, csak innentől a leszúrás már nem elegendő; szabályos shechita kell.

A sivatagi szalámi dilemmája

Köves Slomó rabbi kiemelte a lap egyik jellegzetes talmudi kérdését: mi van akkor, ha valaki még a sivatagban, Rabbi Akiva szerint megengedett nechirah (נחירה) útján levágott egy állatot, húst vagy „szalámit” készített belőle, majd ezzel belépett Izrael földjére? Megmarad-e az engedélye, mivel akkor készült, amikor megengedett volt? Vagy az új szabály belépésével a régi hús is tilossá válik?

A honfoglalás első hét évére a Talmud szerint külön engedmények vonatkoztak: a háborús helyzetben még a talált nem kóser ételek fogyasztása is megengedett lehetett. Ezért a kérdést vagy a hét év utáni maradék húsra kell érteni, vagy arra, hogy csak a talált ételekre vonatkozott az engedmény, de saját kezűleg előállított problémás húsra nem.

A válasz: teiku (תיקו), vagyis eldöntetlen marad. Köves Slomó rabbi szerint épp ez a talmudi gondolkodás szépsége: a gyakorlati következmény ma már nincs, de az elvi kérdés fontos. Mi történik egy olyan dologgal, amely akkor jött létre, amikor megengedett volt, de később ugyanaz a forma tiltottá vált?

Újraértelmezve a misna első három kifejezését

A Talmud ezután visszatér a misna nyelvéhez. Ha az első két mondat tárgyra vonatkozna — „mindent vágunk”, „mindig vágunk” —, akkor furcsa lenne, hogy a harmadik már az eszközre vonatkozik: „mindennel vágunk”.

Ezért a Talmud újraértelmezi:

• „mindenki vág” – vagyis bizonyos problémás státuszú személyek vágása is érvényes lehet;
• „mindig vágunk” – nappal, éjszaka, tetőn, hajón;
• „mindennel vágunk” – megfelelő eszközzel, akár kővel, üveggel vagy éles nádszállal is.

Így a három állítás szerkezete koherensebbé válik.

A csorbult kés: mikor olyan, mint a fűrész?

A misna szerint nem lehet vágni kaszával vagy fűrésszel. A Talmud innen tér át a kés csorbájára, pegimah (פגימה). Ha a kés élén sok csorba van, olyan, mint egy fűrész, és alkalmatlan.

Ha csak egy csorba van, annak formája döntő:

• ha szimmetrikus, V alakú, és mindkét irányból beleakad az ujjba vagy körömbe, az ogeret (אוגרת), és a kés érvénytelen;
• ha csak egyik irányból akad, a másik irányból simán fut, az mesuchsechet (מסוכסכת), és bizonyos esetekben utólag a vágás kóser lehet;
• ha a csorba inkább hullámos, és sem oda, sem vissza nem akad, a kés eleve használható lehet.

Köves Slomó rabbi hangsúlyozta: a probléma nem az, hogy a kés nem teljesen egyenes, hanem az, hogy a csorba felsérti, feltépi az állat nyakát. Ha nem akad, nem tép.

Egy húzás vagy oda-vissza?

Felmerült a kérdés: ha a kóser vágáshoz húzó mozdulat kell, akkor szükséges-e oda-vissza húzni a kést?

A rabbi magyarázata szerint nem az oda-vissza mozgás a lényeg, hanem az, hogy a vágás ne nyomással, hanem húzással történjen. Ha a kés elég hosszú, és egyetlen irányú húzással szabályosan átvágja a szükséges részeket, az elegendő lehet. Ezért egy egyirányban nem akadó csorba esetében utólag elképzelhető, hogy a vágás kóser marad.

Ki vizsgálja meg a kést?

A Talmud azt is kérdezi: honnan tudjuk, hogy a kést ellenőrizni kell? Köves Slomó rabbi pontosította: az nem kérdés, hogy ellenőrizni kell, hiszen csorba kés nem alkalmas vágásra. A kérdés inkább az, hogy kell-e rabbinak megvizsgálnia.

A rabbi előtti késbemutatás a kavod ha-rav (כבוד הרב), a rabbi tisztelete miatt alakult ki. Technikailag a szakértő sakter maga is meg tudja vizsgálni a kést, de a rabbinak való bemutatás tiszteleti és közösségi garancia.

Hogyan vizsgálták a kést?

Köves Slomó rabbi több módszert sorolt fel:

• Izraelben a napfény felé tartották a kést;
• Nehardeában vízcseppet futtattak végig az élén;
• volt, aki a nyelvén próbálta — veszélyes módszer;
• volt, aki hajszállal ellenőrizte;
• Szúrában azt mondták: hússal kell vizsgálni, mert húst fog vágni.

Rav Papa szerint a kést a húsos ujjon, a körmön és több oldalon is ellenőrizni kell. Ennek oka, hogy a vágás kétféle szövetet érint: a légcső porcosabb, a nyelőcső lágyabb húsjellegű. Ezért a késnek mindkettőn simán kell futnia.

Az oldalsó csorba kérdése

A lap végén felmerül, hogy elég-e csak a kés élének tetejét ellenőrizni, vagy az oldalait is kell. A Talmud visszautal egy korábbi forró késes esethez: amikor a kés elvágja a simanim (סימנים), vagyis a nyelőcsövet és légcsövet, azok végei eltávolodnak egymástól. Ezért lehet, hogy a kés oldalán lévő hiba már nem érinti a vágott részeket. Innen adódik a vita, hogy szükséges-e minden oldalt vizsgálni.

Az elhangzott példák röviden

• Élvezeti húsevés a sivatagban Rabbi Yishmael és Rabbi Akiva szerint.
• Áldozati hús, amelyhez már a sivatagban is shechita kellett.
• Élvezeti hús, amely Rabbi Akiva szerint a sivatagban nechirah útján is megengedett volt.
• A zsidók panasza a sivatagban, hogy nincs elég hús.
• A vér befedésének micvája, kisuy hadam (כיסוי הדם).
• Szarvas, őz, tyúk és áldozatra alkalmas háziállat különbsége.
• Áldozatra alkalmatlan, de kóser bárány vagy háziállat kérdése.
• A honfoglalás első hét évének háborús engedményei.
• „Sivatagi szalámi” nechirah útján levágott állatból.
• A misna három fordulata: mindenki vág, mindig vágunk, mindennel vágunk.
• Tetőn, hajón, nappal és éjjel végzett vágás.
• Kő, üvegdarab és nádszál mint vágóeszköz.
• Kasza és fűrész mint tiltott vágóeszköz.
• Sok csorbájú kés mint fűrész.
• Ogeret (אוגרת), mindkét irányban akadó csorba.
• Mesuchsechet (מסוכסכת), csak egyik irányban akadó csorba.
• Hullámos, de nem akadó késél.
• Egyetlen hosszú húzással végzett vágás.
• Repülő kés korábbi példája.
• Rabbi által ellenőrzött kés.
• Napfény, vízcsepp, nyelv, hajszál, ujjhús és köröm mint késvizsgálati módszer.
• Légcső és nyelőcső eltérő szövete.
• Forró kés korábbi esete és a kés oldalának vizsgálata.

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud