Cimkék: Zváchim  podcast

„Ha már az oltárra került, le lehet-e venni? – amikor a Tóra megtanít, mikor nem lehet visszakozni”

Köves Slomó rabbi a Zváchim traktátus 51. lapján egy különös, de mély teológiai elvet tár fel: ha valami már az oltárra került, akkor azt nem szabad onnan levenni – még ha eredetileg nem is lett volna szabad feltenni. A rabbi a Talmud szigorú logikai láncain keresztül mutatja be, hogyan válik egy elv – „ami már az oltáron van, maradjon ott” – a szentség visszafordíthatatlanságának szimbólumává. Az előadás a logikai szabályok (kal vachomer, binyan av) gyakorlati alkalmazását köti össze az áldozati rend finom részleteivel: a vérrel (dam – דם), az állat részeivel (imurim – אימורין) és az oltár talapzatával (yesod hamizbeach – יסוד המזבח). A Tóra tanítása itt már nem csupán törvény, hanem morális allegória: ha valami a szentség szférájába lép, annak sorsa már nem a profán világ törvényei szerint alakul.

A logikai alap: amikor a következtetés nem extrapoláció

A rabbi a korábbi lapokon felállított logikai hálót – a hekesh (הקש), gezerá shavá (גזירה שוה), kal vachomer (קל וחומר) és binyan av (בנין אב) – továbbfejleszti. A kérdés most az: ha A-ból B-be kal vachomer-rel következtettünk, lehet-e B-ből C-be binyan av-val továbbmenni?

A példa a tisztátalanság törvényeihez kapcsolódik:

• Egy nem kóser állat teteme tisztátalanná tesz.
• Ha azonban azt levágják, akkor már nem tesz tisztátalanná.
• Innen következtet Rabbi Meir: ha egy madár teteme sem tesz tisztátalanná, akkor pláne, hogy ha levágjuk, nem tesz azzá – ez a kal vachomer.
• És innen tovább: ha a madár „vágása” (schitá – שחיטה) felment a tisztátalanság alól, akkor a szentélyben történő különleges nyakszúrás (meliká – מליקה) is felment – ez pedig már egy binyan av.

Így tehát Rabbi Meir példája szerint a B-ből (a vágásból) C-be (a melikába) való átvezetés lehetséges. Ezzel szemben Rabbi Jehuda és Rabbi Joszi vitatják: szerintük a törvényt továbbvinni lehet, de magát a szabályt nem lehet „extrapolálni”. Vagyis nem szabad a logikai következtetést magát is kiterjeszteni. Rabbi ezt egy hétköznapi példával magyarázza:
„Ha azt mondom a gyerekemnek, hogy nem mehet át kísérő nélkül a Bajza utcán, abból következtethetek, hogy a Dózsa György úton pláne nem mehet. De nem mondhatom, hogy a Dózsán már kísérővel sem mehet át. Egy szabályt lehet továbbvinni, de nem lehet magát a szabályt is megszorítani.”

Ez a finom logikai különbség – kal vachomer és binyan av határán – a Tóra-értelmezés egyik legmélyebb dilemmája: a következtetésnek van vége, mert a szentségben nem lehet korlátlanul továbbgondolni.

Az oltár törvénye: amit már felraktál, nem veheted le

A rabbi ezután áttér a binyan av új példájára, amely már nem elvont logikai, hanem gyakorlati kérdés: mi a helyzet azokkal az áldozati elemekkel, amelyeket hibásan, de már az oltárra tettek?

A Tóra alapelve szerint: ha valami már az oltárra került, azt nem szabad onnan levenni. Ez az elv az oltár szentségének megőrzését szolgálja – „ha az a Király asztalára került, ne vedd le róla”.

A rabbi felsorolja azokat az eseteket, amikor valamit eredetileg tilos lett volna az oltárra helyezni, de ha mégis felkerült, nem kell (és nem is szabad) eltávolítani:

• Lán (לן) – „alvó vér”: ha a vért éjszakán át hagyták alvadni, már nem alkalmas az áldozásra, de ha felkerült, nem veszik le.
• Jocé (יוצא) – ha az áldozat egy része kikerült a szentély területéről, majd visszahozták, és felkerült az oltárra, ott maradhat.
• Támé (טמא) – ha a hús, vér vagy imurim tisztátalanná vált, nem szabadna az oltárra tenni, de ha már ott van, nem veszik le.
• Chuc le-zmano (חוץ לזמנו) – ha az áldozás közben „rontó gondolat” (pigul – פיגול) merült fel, mégis, ha a vért már felhintették, nem veszik le.
• Chuc le-mekomo (חוץ למקומו) – ha valaki arra gondolt, hogy nem a megfelelő helyen fogja felajánlani az áldozatot, ugyanígy: ha már felkerült, nem távolítják el.
• Peszul kehuná (פסול כהונה) – ha a pap, aki végezte, alkalmatlan volt (pl. tisztátalan), de már megtörtént a szolgálat, az áldozat nem semmisítendő meg.

A rabbi ezzel egy sor teológiai üzenetet fűz egybe: az oltárra került dolgok mintegy „átlépnek” a profánról a szent szférába, és ott már más törvények érvényesek. Ami egyszer a szentségbe került, azt a szentség megtartja – még ha oda nem is méltó módon jutott.

A „lan” és az „imurim” kapcsolata

A Talmud ezt az elvet egy binyan av-val erősíti meg. A kiindulópont az alvó vér (dam lan) esete. Honnan tudjuk, hogy ha az „aludt vér” az oltárra került, nem kell levenni? Onnan, hogy az imurim (az állat égő részei) is így működnek: ha már az oltáron vannak, ott maradnak. És honnan tudjuk ezt az imurim-ról? Onnan, hogy a slamim (békeáldozat) húsát a tulajdonos még a második napon is megeheti – tehát ha a hús „megmaradt” egy éjszaka, az nem számít tiltottá. Innen a következtetés: ha a slamim húsa ehető, az imurim is elfogadható az oltáron, és ha az imurim maradhat, akkor a vér is maradhat.

Ez a következtetés tehát binyan av → binyan av formájú: egy általános szabályból (a hús szavatosságából) általánosít egy másikra (az oltárra helyezett részekre).

A Bámák példája és a szentség területi határa

A rabbi egy további példát is hoz: a bámá (במה) – vagyis a magánoltár – idejéből. A Tóra szerint a bámá-nál nem volt szent terület, ahonnan tilos lett volna kivinni az áldozatot. Ezért ha ott sem okoz problémát, ha valamit „kivisznek és visszahoznak”, akkor a szentélyben, ahol szigorúbbak a szabályok, sem lehet akkora vétség, ha az oltárra mégis visszakerül. Az oltár szentsége „felszívja” a hibát.

Tiszta és tisztátalan közösség – a hutra becibur elve

A rabbi megemlíti a hutra becibur (הותר בציבור) elvét is: ha az egész közösség tisztátalan, akkor a szent szolgálatot mégis el lehet végezni. Innen következtet a Talmud: ha egyéni tisztátalanság esetén valami már az oltáron van, nem vesszük le – hiszen van olyan eset, amikor eleve engedett.

A Tóra szava: „zot torat ha-olá”

A rabbi szerint mindezek a logikai levezetések szépek, de a fő forrás nem ezekből ered. A Tóra maga mondja:
„Zot torat ha-olá” (זֹאת תּוֹרַת הָעֹלָה) – „Ez legyen az égőáldozat törvénye.”
A mondat elsődleges jelentése: ha valami az olá (égőáldozat) kategóriájába kerül, „legyen az égőáldozat” – azaz ne vedd le az oltárról, hanem égesd el teljesen. Innen tudjuk, hogy az oltárra került dolog szentsége visszafordíthatatlan.

Az oltár talpazata: a vér helye

A lap végén a rabbi már a szentély topográfiáját is részletesen bemutatja. Az oltárnak (mizbeach – מזבח) csak három oldalán volt talpazat (yesod – יסוד), és a vért mindig arra az oldalra kellett önteni, ahol ez a talpazat volt – azaz a nyugati oldalra, „amely a szentély bejárata előtt van”.
A Tóra három különböző helyen említi, hogy a vért az „olá oltárának talpazatára” kell önteni:

• A főpap bűnáldozatánál – hogy tudjuk: a külső oltárról van szó, nem a belsőről.
• A közösségi bűnáldozatnál – hogy megtanítsa: a belső oltárnak nincs is talpazata.
• A király bűnáldozatánál – hogy minden áldozat maradéka az oltár talpazatára kerüljön.

Rabbi Eliezer és Rabbi Akiva vitája szerint nem is kell ehhez külön vers, hiszen kal vachomer-rel is kikövetkeztethető: ha a végső cselekedet (a vér kiöntése) a talpazatnál történik, akkor az első (a hintés) is ott történjen, ahol talpazat van. A Tóra szava tehát nemcsak leír, hanem megerősít egy logikai következtetést.

A szentség rendje: ami felkerült, az a Király asztalán marad

Rabbi Köves tanítása szerint az oltár törvénye nem csupán az áldozatok fizikai rendjéről szól, hanem a szentség morális rendjéről:
ahogy az oltárra került hús vagy vér már nem vehető le, úgy az ember szent tettei is nem visszavonhatók – a szentség világában nincs „törlésgomb”.
A Tóra itt nemcsak jogot, hanem lelki fegyelmet tanít: ami egyszer a szenthez tartozik, az többé nem tér vissza a profánhoz.

Az előadásban elhangzott példák

• A tisztátalanság logikája: kal vachomer → binyan av Rabbi Meir példájával (madár, tréfli, melika).
• Az „alvó vér” (dam lan) és az imurim kapcsolatából származó binyan av következtetés.
• A bámá (magánoltár) esete mint a szentség területi engedménye.
• A hutra becibur elve: a közösségi tisztátalanság engedélye.
• Az oltár talpazatának (yesod hamizbeach) három funkciója a főpap, a közösség és a király áldozatánál.
• A kal vachomer logikája Rabbi Eliezer és Rabbi Akiva magyarázatában.
• A tórai mondat: „Zot torat ha-olá” mint végső bizonyíték arra, hogy ami a szent asztalra került, az ott is marad.

Köves Slomó rabbi ezzel a lappal azt a gondolatot emeli ki, hogy a Tóra nemcsak azt tanítja meg, hogyan kell áldozni, hanem azt is, hogyan kell megállni: amikor valami már a szentségbe lépett, ott nincs többé helye a visszavonásnak.

—————————————————-

Zváchim (Vágóáldozatok) – זְבָחִים
Az ókorban e traktátus neve „Az áldozati állatok levágása” volt. Itt kerülnek megtárgyalásra a különféle vágóáldozatok: hogyan kell bemutatni az ilyen áldozatot és miáltal válhat az áldozati állat alkalmatlanná. Ugyanebben a traktátusban található a háláchikus exegézis alapjainak magyarázata, valamint a tiltott vegyülékekre vonatkozó rendelkezések. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 120 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud