Cimkék: Zváchim  podcast

„A vér, ami nem szent, és a gondolat, ami mégis azzá tesz – mikor vonatkozik a szentség szabálya?”

A Zváchim traktátus 46. lapján Köves Slomó rabbi a Tóra egyik legnehezebben értelmezhető kérdését vizsgálja: miért van az, hogy bizonyos szent dolgokra – például az áldozati vérre – nem vonatkoznak a szentség megsértésének (me’ilá – מעילה), a maradék meghagyásának (noisar – נותר) vagy a tisztátalan fogyasztásnak (tumá – טומאה) a törvényei? A rabbi elmagyarázza, hogy ezek nem logikai, hanem gzerát hakatuv (גזירת הכתוב) – isteni rendelet szerinti szabályok, amelyekből a Talmud a szövegek aprólékos elemzésével következtet. Az előadás második részében a gondolat teremtő ereje kerül előtérbe: a kóhén (כהן) hat különböző szándékkal hozza az áldozatot, melyek közül mindegyik az Isten iránti tisztelet és engesztelés kifejeződése. A vér tehát nem válik profánná, és a gondolat sem marad puszta elhatározás – együtt jelentik az ember és az Örökkévaló kapcsolatát.

A vér különleges státusza az áldozatokban

A misna szerint a vér, amelyet az oltárra hintenek, különleges elbírálás alá esik:

• Ha valaki ebből fogyaszt, miközben tisztátalan, nem követi el a tisztátalan fogyasztás bűnét.
• Ugyanígy nem vonatkozik rá a noisar szabálya, ha meghagyják az áldozati határidő után.
• És nem vonatkozik rá a me’ilá sem, ha valaki profán célra használja.

Ezekre a kivételekre a Tóra három versből vezeti le a Talmud, és mindegyik más szempontot emel ki.

Három tórai forrás – három külön tanítás

1. Ula szerint az idézett vers – „Én pedig adtam nektek a vért az oltárra engesztelésül” (Vájikrá 17:11) – kulcsa a „nektek” (lachem – לכם) szó. A vér a népé, vagyis a papoké, nem pedig a szentélyé, ezért nem érvényes rá a me’ilá.
2. Rabbi Jismáel tanházában ezt másképp magyarázták: a mondat azt tanítja, hogy a vért „engesztelésre adtam, és nem me’ilá-ra” – tehát a funkciója kizárólag spirituális, nem jogi szentségi kategória.
3. Rabbi Jochánán pedig úgy értelmezte, hogy amikor a Tóra azt mondja: „a vér az, ami a lélekben engesztelést szerez”, az „az” szó (hu – הוא) fölösleges, és ezzel azt hangsúlyozza, hogy a vér ugyanaz a felhasználás előtt és után. Ahogy a felhasználás (haktará) után nincs me’ilá, úgy előtte sincs – tehát soha nem lép be a szentségsikkasztás kategóriájába.

Van-e mégis kivétel a me’ilá után?

A rabbi példákon keresztül magyarázza a me’ilá kivételeit:

• Trumat ha-deshen (תרומת הדשן) – az oltár hamujának felajánlása. Ez a szertartás a használat után is szent marad, vagyis ebben az egy esetben van me’ilá a cselekvés után is.
• Bigdé kehuna (בגדי כהונה) – a kohaniták szent ruhái, amelyeket a szolgálat után sem szabad profán célra használni.
• Egla arufá (עגלה ערופה) – a talált halott miatt levágott üsző szertartása, amelynek állatát sem előtte, sem utána nem lehet profán célra venni.

E három kivétel azonban csak saját esetére érvényes: mivel a Tóra mindegyiket külön megnevezi, ebből épp az derül ki, hogy másra nem terjeszthető ki. Így az áldozati vérre sem vonatkozik a me’ilá sem előtte, sem utána.

A három szabály – három forrás

A rabbi összefoglalja: a vér esetében három tórai forrásra van szükség, mert három külön tilalmat kell kizárni:

• Me’ilá – a szentségsikkasztás nem vonatkozik rá.
• Noisar – a meghagyott maradék tilalma nem vonatkozik rá.
• Tumá – a tisztátalan fogyasztás sem vonatkozik rá.

A negyedik, a pigul (rontó gondolat) tilalma pedig azért nem alkalmazható, mert a vér nem tartozik a „hatályba léptető feltétellel” (davar she-yesh bo matirin – דבר שיש בו מתירין) rendelkező elemek közé.

A tisztátalanság súlyos bűne – három tórai hely

A Talmud ezután a tumé (טומאה) törvényét elemzi, amely szerint aki tisztátalanul eszik az áldozati húsból, annak karet jár. A Tóra ezt háromszor is megemlíti a shelamim (שלמים – békeáldozat) kapcsán, és mindhárom említésnek külön jelentése van:

1. Az első kettő az általános és konkrét (klál u-prát) törvénye alapján azt tanítja, hogy a karet csak azokra az áldozatokra vonatkozik, amelyek az oltárra kerülnek, nem pedig a szentély kincstárának tárgyaira.
2. A harmadik pedig arra utal, hogy a tilalom nemcsak az ehető, hanem a nem ehető oltári elemekre – például a tömjénre vagy a tüzet tápláló fára – is vonatkozik.
3. Rabbi Simon azonban vitatja ezt: szerinte a tumá tilalma csak az ehető dolgokra áll fenn, hiszen a Tóra úgy fogalmaz: „A hús, amelyhez tisztátalan érint, ne fogyasszék el” – ebből következik, hogy a „hús” (baszár – בשר) a határfogalom.

Rabbi Simon és a bölcsek vitája

• Rabbi Simon: csak az ehető oltári részekre vonatkozik a tisztátalan fogyasztás tilalma.
• A bölcsek: mindenre, ami az oltárra kerül – még a nem ehető anyagokra is.

A vita lényege tehát az, hogy a tisztátalanság fogalma az áldozatra (korban – קרבן) vagy az emberre (ha-ochel – האוכל) vonatkozik-e inkább. Rabbi Simon szűkíti, a bölcsek kiterjesztik a szabályt.

A gondolat mint áldozati szándék

Az előadás végén a rabbi új misnához ér: ha eddig a gondolat hibát okozhatott, most azt tanuljuk, mikor teszi az áldozatot érvényessé.
A kóhén (כהן), amikor az áldozatot bemutatja, hat (vagy bűnáldozat esetén hét) szándékot kell, hogy tudatosítson:

• Le-shem zevách (לשם זבח) – tudja, milyen típusú áldozatot mutat be.
• Le-shem ha-makriv (לשם המקריב) – tudja, ki nevében hozza az áldozatot.
• Le-shem HaShem (לשם השם) – az Örökkévaló tiszteletére hozza.
• Le-shem ishim (לשם אישים) – az égetés céljából.
• Le-reach nichoach (לריח ניחוח) – hogy kellemes illat szálljon fel az oltárról.
• Le-nachat ruach (לנחת רוח) – hogy megelégedést okozzon az Örökkévalónak.
• Le-chaper (לכפר) – bűnáldozat esetén: az engesztelés céljából.

Ha a pap bármelyikről elfeledkezik, az áldozat mégis érvényes, mert ezek a szándékok rabbinikus előírások, nem pedig tórai feltételek. A lényeg: a szolgálatot végző szándéka számít, nem a felajánlóé.

Az előadásban elhangzott példák

• A vér három kivételes szabálya: me’ilá, noisar, tumá
• A Trumat ha-deshen, Bigdé kehuna és Egla arufá mint kivételek
• A shelamim három versének elemzése (klál u-prát)
• Rabbi Simon és a bölcsek vitája az ehető és nem ehető szentségekről
• A hat (vagy hét) áldozati szándék, amelyek az áldozat érvényességét meghatározzák

A tanítás összegzése szerint a szentség nem pusztán anyagi vagy rituális kategória: a gondolat, a szándék és a tisztaság egysége teszi az áldozatot valóban „kellemes illatúvá” – az Örökkévaló előtt.

—————————————————-

Zváchim (Vágóáldozatok) – זְבָחִים
Az ókorban e traktátus neve „Az áldozati állatok levágása” volt. Itt kerülnek megtárgyalásra a különféle vágóáldozatok: hogyan kell bemutatni az ilyen áldozatot és miáltal válhat az áldozati állat alkalmatlanná. Ugyanebben a traktátusban található a háláchikus exegézis alapjainak magyarázata, valamint a tiltott vegyülékekre vonatkozó rendelkezések. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 120 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud