Cimkék: Zváchim  podcast

Áldozni bárhol? Noé oltárától a perzsa király anyjáig – meddig tart a határ?

Köves Slomó rabbi a Zváchim traktátus 116-os lapján azt a látszólag egyszerű, valójában mély dilemmát bontja ki, hogy ki, mikor, hol és milyen feltételekkel hozhat áldozatot. Noé oltárától indulva, a hajlék felállításán át egészen a nem zsidók későbbi magánoltár-használatáig követjük végig azt a gondolatmenetet, amely megmutatja: nem minden áldozat egyforma, és nem minden tilalom vonatkozik mindenkire. Az előadásban bibliai történetek, brájták és történelmi példák kapcsolódnak össze egy következetes haláchikus rendszerben.

Noé oltára és a magánoltárok szabadsága

A Talmud abból indul ki, amit a Tóra Noéról mond: „épített Noé oltárt az Örökkévalónak, és bemutatott minden tiszta állatból és tiszta madárból”. Köves Slomó rabbi hangsúlyozza, hogy ebből azt látjuk:

• a behéma (behemah – בהמה) nemcsak háziállatot, hanem vadat is jelent,
• a madarak külön is szerepelnek,
  vagyis Noé háziállatból, vadból és madárból egyaránt áldozott.

A brájta szerint a hajlék felállítása előtt nem volt megkötés sem a nem, sem a nemiség, sem az épség tekintetében: lehetett hím vagy nőstény, ép vagy testi hibás állatot hozni magánoltáron. Egyetlen kivétel maradt: végtaghiányos állatot nem, mert az már nem számít „élőnek”.

Miért nem lehetett tréfa állatot hozni?

A rabbi részletesen elemzi a tréfa (terefá – טרפה) kérdését, vagyis azt az állatot, amely halálos betegségben szenved. A Tóra azt mondja: „hogy éljenek veled” – ebből tanuljuk, hogy

• Noé nem hozhatott be tréfa állatot a bárkába,
• és amit nem hozott be, abból áldozat sem lehetett.

Felmerül a kérdés: talán Noé maga is tréfa volt? A válasz egyértelmű nem, mert a Tóra „támim” (tamim – תמים), vagyis testileg ép, teljes embernek nevezi. Ez megerősíti: a bárkába – és így az oltárra – csak egészséges, életképes állat kerülhetett.

„Tiszta állat” – erkölcsi vagy kósersági fogalom?

A Talmud megkérdezi: honnan tudta Noé, mely állatok tiszták? Két lehetőség merül fel:

• vagy erkölcsi értelemben tiszták, vagyis nem vétkeztek fajtalankodással,
• vagy azok az állatok, amelyek később, a Tóra szerint kósernek számítanak.

Köves Slomó rabbi rámutat: a szöveg szerint az állatok maguktól jöttek Noéhoz, így a kiválasztás isteni irányítással történt.

Égőáldozat vagy békeáldozat a Tóra előtt?

Fontos vita bontakozik ki: a noáchiták vajon hozhattak-e slámim (shelamim – שלמים, békeáldozat) áldozatot, vagy csak olát (olá – עולה, égőáldozat)?

• Az egyik vélemény szerint csak olát hozhattak.
• A másik vélemény Ábel áldozatából indul ki, ahol „a kövérjét” említi a Tóra, ami a slámimra utal.

Az eltérő értelmezések megmutatják: már a Tóra előtti korban is vita volt arról, milyen áldozati forma volt megengedett.

Jitró, a Tóra hangja és a világ reakciója

Az előadás egyik legszínesebb része Jitró története. Köves Slomó rabbi elmondja a midrási hagyományt:
amikor a Tóra adatott, hangja bejárta az egész világot, és a népek pánikba estek. Bilám válasza szerint ez nem új özönvíz, hanem a Tóra átadása. A 974 nemzedék motívuma hangsúlyozza: a Tóra megelőzte a teremtést, és Izraelnek szánt kincs volt.

Nem zsidók és a magánoltár ma

A lap végén a Talmud világosan kimondja:
a szentélyen kívüli áldozás tilalma Izrael fiaira vonatkozik, nem a nem zsidókra. Ezért:

• egy nem zsidó ma is építhet magának magánoltárt,
• de egy zsidó nem segíthet neki az áldozat bemutatásában.

Köves Slomó rabbi egy történetet idéz Ifra Hormizról, a perzsa király anyjáról, aki áldozatot küldött Ravának. Rava megoldása precíz haláchikus útmutatás volt: nem zsidók áldozzák, szűz anyagból épített oltáron.

Dávid oltára és a „szűz fa” kérdése

Felmerül az ellentmondás Dávid vásárlásának áráról (50 vagy 600 sékel). Több feloldás is szerepel:

• külön ár az oltárért és a helyért,
• vagy minden törzs adott 50 sékelt.

A rabbi kiemeli: Dávid nem új fát, hanem a szérű szerszámait használta tűzifának, ami azt tanítja, hogy magánoltáron nem szükséges szűz fa, szemben a szentély oltárával.

Összegzés – a lap tanulsága

A Zváchim 116 megmutatja, hogy az áldozathozatal szabályai időben, személyben és helyben változnak. Ami Noénak megengedett volt, nem feltétlenül volt megengedett Izraelnek; ami Izraelnek tilos, az nem mindig tilos a nem zsidóknak. A rendszer logikus, de csak akkor érthető meg, ha minden részlet a helyére kerül.

Az előadásban elhangzott példák rövid felsorolása

• Noé oltára az özönvíz után
• Tiszta és tisztátalan állatok kérdése
• Tréfa állatok kizárása
• Ábel áldozata és a kövér részek
• Jitró megtérése és áldozata
• Bilám és a Tóra hangja
• Ifra Hormiz perzsa királyné áldozata
• Dávid és Áráná szérűjének megvásárlása

—————————————————-

Zváchim (Vágóáldozatok) – זְבָחִים
Az ókorban e traktátus neve „Az áldozati állatok levágása” volt. Itt kerülnek megtárgyalásra a különféle vágóáldozatok: hogyan kell bemutatni az ilyen áldozatot és miáltal válhat az áldozati állat alkalmatlanná. Ugyanebben a traktátusban található a háláchikus exegézis alapjainak magyarázata, valamint a tiltott vegyülékekre vonatkozó rendelkezések. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 120 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud