Cimkék: Chulin  podcast

Ha a pogány csak a májat kérte, miért gyanús mégis az egész állat?

A Chullin (חולין) 38. lapján Köves Slomó rabbi előbb lezárja a halálközeli állat kóser vágásának kérdését: mi számít valódi pirkusnak (פרכוס), vagyis olyan haláltusának, amely bizonyítja, hogy az állat még élt a shechitah (שחיטה) alatt. Aztán hirtelen új, még érzékenyebb téma nyílik: ha egy nem zsidó számára vágnak le egy állatot, számít-e, mire gondol a tulajdonos? Elronthatja-e a vágást egy bálványimádó szándék akkor is, ha nem ő tartja a kést? A lap egyik provokatív kérdése így hangzik: a halacha az aktust nézi, vagy a mögötte álló, kimondatlan gondolatot is?

Mi számít halálközeli állatnak?

Köves Slomó rabbi az előző napi téma folytatásaként újra felidézte a mesukenet (מסוכנת), vagyis halálközeli, veszélyes állapotban lévő állat esetét. Az ilyen állat alapvetően levágható és kóser lehet, de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a vágás pillanatában még élt, és nem pusztán egy tetemet vágtak meg.

A Talmud gyakorlati meghatározást keres: mikor mondjuk, hogy az állat már veszélyes, beteg állapotban van? Rav nevében azt tanították, hogy ha felállítják az állatot, és az eldől, akkor mesukenet. Ez akkor is igaz lehet, ha egyébként még erősnek tűnik: akár fadarabot is képes elrágni, de ha a lábán nem tud megállni, akkor betegnek számít.

A szúrai és pumbeditai tanházak között árnyalatnyi eltérés volt abban, hogyan idézték Rav mondását: kijelentésként vagy kérdésként. De a lényeg ugyanaz: a külső erő, például a rágás képessége nem elég, ha az állat alapvető életfunkciói már összeomlanak.

Bőgés, ürítés, farokmozgás: mi bizonyítja az életet?

Rav tanítványai szerint Rav úgy tanította: ha az állat a vágáskor bőg, ürít, vagy akár csak a farkát mozgatja, az már pirkus, vagyis haláltusa. Ez azt mutatja, hogy az állatban még volt élet, amely a vágás hatására küzdött a halállal.

Felmerült, hogy Rav talán még fülmozgást is megkövetelt volna. A rabbi itt megjegyezte: a fül mozgatása komoly erőkifejtés, embernél is nehéz. Éppen ezért a Talmud elutasítja, hogy ilyen erős jelre lenne szükség. Ennél kevesebb is elég, ha nem puszta kimúlási reflexről, hanem valódi haláltusáról van szó.

A különbség kulcsa: mi az, amit a halál okoz, és mi az, ami a halállal való küzdelem jele? Ha az állat behajlított lába kinyúlik, az lehet egyszerű elernyedés, a halál következménye. Ha viszont a kinyújtott lábát visszahúzza, az már aktív mozdulat, tehát pirkus.

Egy mozdulat is elég lehet

A misna alapján azt hihettük volna, hogy a haláltusához két mozdulat kell: kinyújtás és visszahúzás. Rav Nachman azonban pontosít: ha a láb ki volt nyújtva, és az állat behúzta, már az is elég. Nem kell újra kinyújtania.

A bőgésnél és az ürítésnél is különbséget kell tenni. Ha az állat erősen, hangosan bőg, az haláltusa. Ha csak gyenge hangot ad, az nem biztos. Ugyanígy: ha a fekália csak kifolyik belőle, az lehet a halál passzív következménye; ha viszont láthatóan erővel ürít, az pirkusnak számíthat.

Mikor kell jelentkeznie a pirkusnak?

A Talmud ezután azt vizsgálja, a shechitah melyik szakaszában kell megjelennie a haláltusának. Rav Chisda szerint a vágás végén — pontosabban nem feltétlenül a legutolsó pillanatban, de nem is a legelején. A középső vagy végső szakasz már mutatja, hogy az állat a vágásba halt bele.

Rava szerint viszont a pirkusnak a vágás legvégén kell lennie. Rav Nachman bar Yitzchak ezzel szemben azt állítja, hogy már a vágás elején is elég lehet.

Ezt a vér spriccelésének példájával bizonyítja. Rabbi Elazar szerint ha az állat vére spriccel, az életjel. Rabbi Shimon ehhez hozzáteszi: ha valaki éjszaka vág, és reggel azt látja, hogy „a falak” véresek, az is bizonyíték. Köves Slomó rabbi magyarázata szerint itt nem feltétlenül az épület falairól van szó, hanem a vágás, a nyak „falairól”, vagyis a seb környékéről. Ha ott vérnyom van, az azt mutatja, hogy a vér erővel spriccelt.

Mivel nem tudjuk, hogy ez a vér a vágás elején vagy végén jelent meg, ebből az következhet: a vérzés mint pirkus már a vágás elején is elég lehet.

A vérzés gyengébb vagy erősebb bizonyíték?

A Talmud ezután rangsorolja a jeleket. Rabban Gamliel (רבן גמליאל) szerint az első és hátsó lábak mozgása kell. A bölcsek szerint elég az első vagy hátsó láb mozgása. Rabbi Elazar (רבי אלעזר) szerint elég a vér spriccelése.

Elsőre lehetne azt mondani, hogy a vérzés erősebb bizonyíték, ezért már a vágás elején is elég, míg a lábmozgás csak később számít. De a misna nyelvezete inkább azt mutatja, hogy Rabbi Elazar enyhébb véleményt mond: nem kell lábmozgás, a vérzés is elég.

A bölcsek megfogalmazása — „addig nem számít, amíg legalább az első vagy hátsó láb nem mozog” — azt is jelzi, hogy ők egy náluk enyhébb állásponttal vitatkoznak. Ez az enyhébb álláspont Rabbi Elazaré, a vérzés jele.

Áldozati állat csak a nyolcadik naptól

Rava álláspontját, hogy a pirkusnak a vágás végén kell jelentkeznie, egy áldozati állatra vonatkozó versből vezeti le. A Tóra azt mondja: ökör, juh vagy kecske hét napig legyen az anyja alatt, és a nyolcadik naptól fogadható el áldozatként.

A vers minden szavából kizárásokat tanulnak: a kevert faj, kilayim (כלאים), nem alkalmas; a másik fajra hasonlító, nidmeh (נדמה), nem alkalmas; a nem természetes módon, például császármetszéssel, yotze dofen (יוצא דופן), született állat nem alkalmas; a hét napnál fiatalabb állat nem alkalmas; és az árva, yatom (יתום), sem alkalmas.

Felmerül: mit jelent itt az árvaság? Nem azt, hogy az anya valamikor később meghal, mert végül minden állat „árva” lesz. Köves Slomó rabbi humorosan idézte a Shtisel sorozat képét: az idősotthon egyben árvaház is, mert minden idős ember elvesztette már a szüleit. Itt tehát arról van szó, hogy az anya a szülés befejezése előtt meghalt.

A szülés és a vágás vége

A Talmud érvelése szerint, ha az állat csak akkor számít rendesen születettnek, ha az anya a szülés végéig él, akkor ebből párhuzamot tanulhatunk a vágásra is. Ahhoz, hogy azt mondjuk, az állat a shechitah által halt meg, életjelnek a vágás végéig kell lennie.

Ezért Rava szerint a pirkusnak a vágás végén kell megjelennie. Nem elég, ha a vágás elején még volt valami mozdulat, de a végére már semmi életjel nincs.

Kisállat, nagyállat és madár

A halacha végül részletesebben különbséget tesz kis- és nagytestű állat között. Kistestű állatnál, ha csak kinyújtja az első lábát, de nem húzza vissza, az nem elég. A hátsó lábnál viszont már önmagában a kinyújtás vagy visszahúzás is elegendő lehet.

Nagytestű állatnál mind az első, mind a hátsó láb mozgása számít, akár kinyújtásról, akár visszahúzásról van szó.

Madaraknál még kevesebb is elég: ha egy kicsit megmozdítja a szárnyát vagy a farkát, az már pirkusnak számít. A madár gyengébb, kisebb testű lény, ezért nála az életjel is finomabb mozgásban mutatkozik meg.

Új téma: kinek a gondolata számít?

A lap végén Köves Slomó rabbi új misnába kezd: mi történik, ha valaki nem zsidó számára vág le állatot? A kérdés a gondolat, machshavah (מחשבה), szerepe.

Az áldozatoknál már tanultuk, hogy a rossz gondolat elronthatja az áldozatot. Ha a kohen (כהן) arra gondol, hogy az áldozatot rossz időben fogyasztják el, az piggul (פיגול). Ha rossz helyen fogyasztanák, az másik áldozati hiba. A bűnáldozatnál az is ronthat, ha rossz áldozatra vagy rossz tulajdonosra gondolnak. De mindeddig a szolgálatot végző kohen gondolatáról volt szó, nem a tulajdonoséról.

Most az a kérdés: ha a nem zsidó tulajdonos fejében bálványimádó gondolat van, de a zsidó sakter vág, számít-e a tulajdonos gondolata?

A nem zsidó tulajdonos és a bálványimádó gondolat

A misna első véleménye, a tanna kama (תנא קמא), szerint ha valaki nem zsidó számára vág, az állat kóser, amíg maga a vágó nem bálványimádó céllal végzi a vágást. A tulajdonos kimondatlan gondolata nem számít.

Rabbi Eliezer (רבי אליעזר) szerint viszont problémás. A nem zsidó gondolatairól feltételezzük, hogy bálványimádás felé irányulnak, ezért az állat olyan lehet, mintha avodah zarah (עבודה זרה), idegen istenség számára vágták volna. Ilyen állatból nemcsak enni tilos, hanem hasznot húzni is.

Ez akkor is igaz szerinte, ha a nem zsidó csak az állat egy különleges részéből, például a rekeszizom környékéről vagy a májhoz kapcsolódó ínyenc falatból akar enni. A részleges étkezési szándék mögött is ott lehet a bálványimádó gondolat.

Rabbi Yossi (רבי יוסי) ezzel szemben azt mondja: nem a tulajdonos gondolata számít, hanem azé, aki az aktust végzi. Ha a zsidó vágó nem bálványimádó céllal vágott, a nem zsidó gondolata önmagában nem teszi tiltottá az állatot.

Háromdimenziós vita: hol van a nézetkülönbség?

A Talmud ezután megpróbálja feltárni, pontosan min vitatkoznak. Köves Slomó rabbi ezt egy többdimenziós mátrixként írta le: többféle tengelyen lehet elhelyezni a véleményeket.

Az első magyarázat szerint mindenki elfogadja, hogy elvileg a tulajdonos gondolata is számíthat, ahogy az áldozatoknál is. A vita csak azon van, hogy gondolat elég-e, vagy kimondott szándék kell. A tanna kama szerint puszta gondolat nem elég. Rabbi Eliezer szerint a nem zsidó alapértelmezett bálványimádó gondolata is elég. Rabbi Yossi szerint viszont még kimondott tulajdonosi szándék sem rontaná el, mert nem a tulajdonos vág.

A második magyarázat szerint a vita arról szól, hogy az áldozati rendszerből át lehet-e vinni ezt a logikát hétköznapi vágásra. Lehet, hogy a Szentélyben a tulajdonos gondolata összekapcsolódik a kohen szolgálatával, de a profán shechitah esetében nem. A tanna kama szerint nem következtetünk a Szentélyből a hétköznapi vágásra. Rabbi Eliezer szerint igen. Rabbi Yossi pedig még a Szentélyben sem fogadja el ilyen módon a tulajdonos gondolatának erejét.

Miért éppen nem zsidóról beszél a misna?

A leirat végén felmerül egy fontos ellenvetés: ha a vita valóban arról szól, hogy a tulajdonos bálványimádó szándéka számít-e, akkor miért csak nem zsidóról beszél a misna? Hiszen zsidó is akarhatna avodah zarah céljára vágatni állatot.

Ez a kérdés arra utal, hogy a nem zsidó esetében van egy további réteg: Rabbi Eliezer nem konkrét kimondott bálványimádó megbízásról beszél, hanem arról a feltételezésről, hogy a nem zsidó gondolati világa alapértelmezésben bálványimádó irányba tart. A vita tehát nem pusztán a tulajdonos és a vágó szétválasztásáról szól, hanem arról is, tulajdoníthat-e a halacha kimondatlan, tipikusnak feltételezett vallási szándékot egy embernek.

Az elhangzott példák röviden

• Halálközeli állat, amelyet felállítanak, de eldől.
• Beteg állat, amely még fadarabot is képes elrágni.
• Rav tanítása Szúrában és Pumbeditában eltérő megfogalmazásban.
• Állat bőgése vágás közben.
• Állat fekáliát enged ki magából vágás közben.
• Farokmozgás mint pirkus.
• Fülmozgatás mint túl erős, nem szükséges életjel.
• Behajlított láb kinyújtása mint puszta kimúlási jel.
• Kinyújtott láb visszahúzása mint valódi haláltusa.
• Hangos és halk bőgés különbsége.
• Passzív kifolyás és erővel történő ürítés különbsége.
• Pirkus a vágás elején, közepén vagy végén.
• Éjszakai vágás és reggel észlelt vérnyom.
• „Véres falak” mint a nyak falainak vérnyoma.
• Rabban Gamliel véleménye: első és hátsó láb mozgása kell.
• A bölcsek véleménye: első vagy hátsó láb mozgása is elég.
• Rabbi Elazar véleménye: vér spriccelése is elég.
• Bar Abu Avram nevének magyarázata, mint ismert személyhez kötött azonosítás.
• Áldozati állat, amely csak a nyolcadik naptól elfogadható.
• Kilayim (כלאים), kevert faj kizárása.
• Nidmeh (נדמה), más fajra hasonlító utód kizárása.
• Yotze dofen (יוצא דופן), nem természetes úton, például császármetszéssel született állat kizárása.
• Hét napnál fiatalabb állat kizárása.
• Árva állat, yatom (יתום), kizárása.
• Shtisel példája: az idősotthon mint „árvaház”.
• Az anya halála a szülés végén.
• A szülés végéig tartó életből levezetett párhuzam a vágás végéig tartó életre.
• Kisállat első lábának kinyújtása visszahúzás nélkül.
• Kisállat hátsó lábának mozdulata.
• Nagyállat első vagy hátsó lábának mozgása.
• Madár szárnyának vagy farkának kis mozdulata.
• Áldozati rossz gondolat: piggul (פיגול), rossz időben való fogyasztás.
• Rossz helyen való áldozati fogyasztási gondolat.
• Bűnáldozatnál rossz áldozatra vagy rossz tulajdonosra gondolás.
• Nem zsidó számára levágott állat.
• Nem zsidó tulajdonos feltételezett bálványimádó gondolata.
• Avodah zarah (עבודה זרה), idegen istenségnek szánt vágás.
• Az állat rekeszizom/máj környéki ínyenc része.
• Tanna kama véleménye: a tulajdonos gondolata nem rontja el.
• Rabbi Eliezer véleménye: a nem zsidó gondolata bálványimádásként számít.
• Rabbi Yossi véleménye: csak a vágó gondolata számít.
• Szentélybeli kohen gondolata az áldozati szolgálatban.
• Tulajdonos gondolatának esetleges szerepe az áldozatoknál.
• A szentélyi logika profán vágásra való átvitelének kérdése.
• A felvetés, hogy zsidó tulajdonos is akarhatna bálványimádó célra vágatni.

—————————————————-

Chulin (Közönségesek) – חֻלִּין
E traktátus neve eredetileg „A nem áldozati célra szánt állatok levágása” volt, és ebben a rendben az egyetlen traktátus, amely nem az áldozatra vagy annak bemutatására vonatkozó törvényeket tárgyal: a közönséges, fogyasztásra szánt állatok levágása; melyek azok a betegségek vagy sérülések, melyek a kóser állatot alkalmatlanná teszik a fogyasztásra; a tej és a hús egyidejű fogyasztásának tilalma; a papokat megillető rész; és a madárfészek védelméről szóló törvény. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 141 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud