Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Megila 16 – Napi Talmud 724 – Hámán bukása

    

Cimkék:                 

#Hámán bukása azzal kezdődött, hogy #Mordecháj -t jutalom sétára kellett vinnie, mely során több minden félrement.
#Eszter második lakomáján felfedte a gonosz #Hámán kilétét, aki zavarában félreérthető módon Eszter ágyára esett. Ez aztán végkép betett #Achasveros királynál.
#József nem véletlenül kivételezett öccsével #Benjámin -nal, amikor Egyiptomban újra találkoztak. Tudta, hogy Mordechaj és Eszter lesznek a leszármazottai. Ennek kapcsán a Talmud részletesebben is kitér József és testvéreinek történetére.
Nem minden társa kedvelte Mordechájt miután a király tanácsadója lett, mert emiatt fel kellett adnia a #tóratanulás -ból.

Az előadással kapcsolatos hanganyag, jegyzetek, és a Talmudi oldal az alábbi linken letölthető: https://napitalmud.hu/esemeny/megilah-16

—————————————————-

Megila (Tekercs) – מגילה
Az Eszter-tekercs felolvasásának törvényei, illetve a Purim-ünnepre vonatkozó egyéb előírások. Ugyanebben a traktátusban kerül megtárgyalásra a Tóra és a Próféták könyveinek felolvasása, az imák elmondásának törvényei, a zsinagóga szentségét és a Tóra-tekercseket szabályozó törvények, valamint a Tóra-tekercsek megírásának, a mezuzá, a tfilin és az Eszter-tekercs törvényei. Ennek a traktátusnak a terjedelme: a Misnában 4 fejezet; a Babilóniai Talmudban 32 oldal

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: [email protected]
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud

Kulcsszavak: #Hámán #Mordecháj #Eszter #Hámán #Achasveros
#József #Benjámin #tóratanulás


 

  Óbudai Zsinagóga Goldberger Leó utca
Budapest, 1036